Villámcsődület az Avasi kilátó születésnapján

Villámcsődület az Avasi kilátó születésnapján

 

kilato_szulinap_130820_fkcs_1.jpg

Pontosan ötven éve avatták fel városunk emblematikus építményét, az Avasi kilátót. Ebből az alkalomból egy miskolci lokálpatrióta közösség úgynevezett villámcsődületet szervezett a helyszínre, kedden délelőtt.

Miskolc emblematikus építményét többek között koszorúval és lufikkal ünnepelte a szervező Miskolc a múltban csoport és a résztvevő miskolciak. A lufik mellett az 1963-ban felavatott kilátó koszorút is kapott.

kilato_szulinap_130820_fkcs_7.jpg

Mészárosné Havril Editnek ez a nap különösen fontos volt, hiszen a Kilátóval együtt ünnepelte a születésnapját. „Ötven éves vagyok, a Kilátó is ötven éves, örülök, hogy megkoszorúzhattam az ötven éves Kilátót” – mondta el a Miskolc Televíziónak.

Az érdeklődők egy makett kiállítást is megnézhettek Miskolc nevezetességeiről. Ilyen volt például a Vigadó, a Miskolci Vasgyári Katolikus Templom, a Deszkatemplom, és természetesen az Avasi Kilátó kicsinyített mása is. A maketteket Hajdú Ferenckészítette, aki évek óta hódol hobbijának.
A flashmob-ot a Miskolc a Múltban nevű facebookos csoport szervezte, amely 2010 szeptemberében jött létre.

kilato_szulinap_130820_fkcs_3.jpg

– Egy célja van ennek a csoportnak, hogy városunk gyönyörű múltját, épületeit, híres embereit bemutassuk. Előhozzuk azokat a régi emlékeket, amelyeket ezek a képek megidéznek, és meséljünk a fiataloknak arról, hogy milyen volt Miskolc régen – mondta el Sternádel Sándor, az egyik szervező.

kilato_szulinap_130820_fkcs_5.jpg

A flashmob vagy villámcsődületet során közös képet is készítettek és egy szabadtéri játékot is szerveztek, melynek során abból vetélkedtek egy kérdéssor segítségével a vállalkozó kedvűek, hogy ki tud többet a kilátóról.

Spilman N. – Horváth I.
Fotó: F. Kaderják Csilla

Minap.hu

Vélemény, hozzászólás?