Takata: mára mindent birtokba vettek a munkagépek

Takata: mára mindent birtokba vettek a munkagépek

2014-06-02 17:28

takata_epites_140602_vcs_04.jpg

Szó szerint látványos, az arra haladó utakról is jól érzékelhető változások történtek az elmúlt hetekben a miskolci Takata-gyár területén. Konkrétan: áll az egyik épület vázszerkezete, és a nagy légzsákgyártó csarnoké is félig kész. Bentről már az is látszik, hogy szépen eltűntek az egyes munkaterületek közötti „prérik”, mára mindent birtokba vettek a munkagépek.

A gyár őszi beindításához szükséges ütemezésben épülnek a miskolci Takata Safety Systems Hungary Kft. egyes csarnokai. Ahhoz, hogy október elején beinduljanak a gépek, és elkezdődjön a tesztüzem, az energiaközpontnak és a gyártócsarnoknak kell száz százalékban készen állni. Ezért ezek építését kezdték el legelőször, nyilvánvalóan ezek állnak a legjobban.

takata_epites_140602_vcs_12.jpg

– Az energiaközpont vázszerkezete kész, már a tető kialakításán dolgoznak. A vázhoz tartozó vasbeton falakkal is jól halad a kivitelező, így a jövő héten megkezdődhet a homlokzat lemezelése, azaz a csarnok falát alkotó acéllemezek beszerelése – mondta az építkezés állásáról Vargay Balázs, a Takata Safety Systems Hungary Kft. építési mérnöke.

takata_epites_140602_vcs_06.jpg

Amikor nem egészen három hete ott jártunk, a legnagyobb újdonság az volt, hogy a nagy légzsákgyártó csarnoknál nemcsak a pilléreket kezdhették el beemelni, de megérkeztek az első főtartók is. Ma már a pillérerdők tökéletesen megmutatják a hatalmas csarnok területét – félig készen van ez az épület is. Közben megkezdődött az utolsó, a légzsák gázképző szerkezetét gyártó csarnok (inflátorépület) alapozása is – ha ez kész, végleg levonulhatnak a területről a biztos alapokat előkészítő cölöpöző gépek.

Viszont hamarosan, a jövő hónapban felvonulnak a komolyabb szakipari munkát végzők, addigra már lesz kész épület, ahol dolgozhatnak. Vargay Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy gőzerővel halad a Takata területén a közműépítés is, jelenleg a víz- és csapadékvíz-vezeték épül, később kerül sorra a gáz-, elektromosáram- és sűrítettlevegő-hálózat.

takata_epites_140602_vcs_19.jpg

Közben a terveknek megfelelően halad a Miskolc Holding is a Déli Ipari Park infrastruktúra-fejlesztésével. A különböző közművek kiépítése mellett ez útépítést is jelent – leglátványosabb eleme, a Hejő-patakon átívelő, az ipari parkot az M30-assal összekötő híd már majdnem, a szakemberek szerint 90 százalékban elkészült.

Cs. M.
Fotó: Végh Cs.

Vélemény, hozzászólás?