Tag: Miskolci Renegades Amerikai Futball Klub

Nyilvános toborzás a Miskolci Renegadeshoz

Második alkalommal szervezett nyilvános toborzást a Miskolci Renegades Amerikai Futball Klub. A megmérettetésre felső korhatár nélkül várták a sport iránt érdeklődőket.

renegats

Az elmúlt két héten 11 középiskolában tartottunk bemutatókat a testnevelés órákon –mondta Novák Tamás, a Miskolci Renegades Amerikai Futball Klub elnökségi tagja. – Elsősorban az volt akkor a cél, hogy minél több fiatal figyelmét felhívjuk a toborzásra, és persze az is, hogy legalább az az amerikai foci alapjait megismertessük a diákokkal. A figyelemfelkeltés sikeres volt, hiszen a miskolci Ifi pályára negyvenen érkeztek, és végezték el a szintfelmérő gyakorlatokat. Köztük  Krejcsirik Gábor is, aki Tiszaújvárosban középiskolás barátaitól értesült a try out-ról, és úgy tervezi, az edzéseken is kipróbálja, mennyire tudja felvenni a ritmust a Renegátokkal. A válogatás célja, hogy feltöltsük a csapat ifi és felnőtt keretét – árulta el Huszár Gábor elnökségi tag. – A tavasszal induló bajnokságban már azt szeretnénk, ha minden poszton minőségi cserékkel állhatnánk pályára, és érhetnénk el minél több győzelmet. Ehhez nagy segítség, hogy a csapat edzője továbbra is az amerikai Phillip Hilderbrand.

A Miskolci Renegades októberben és novemberben a felkészülést segítendő barátságos mérkőzéseket játszik majd, hogy az újak is meccsrutint szerezhessenek. A csapat edzéseinek időpontjáról és a pontos helyszínről a www.miskolcrenegades.hu honlapon találhatnak információkat az érdeklődők.