M30 autópálya | Borsod megye hírei, Miskolc Hirei

Tag: M30 autópálya

Északi elkerülő: a hidakhoz kell a próbacölöpözés

Északi elkerülő: a hidakhoz kell a próbacölöpözés

2013-11-11 19:00

eszaki_elkerulo_ut_131111_ja_5.jpg

A tervezett ütemben halad a munka az M30-as és a 26-os közötti elkerülő út, illetve a hozzá kapcsolódó műtárgyak építésénél. Az új Sajó hídnál például már befejeződött a próbacölöpözés, most ugyanezt a feladatot a felsőzsolcai bekötőútnál végzik.

Az M30-as autópálya felsőzsolcai csomópontja és a 26-os út közötti, Miskolcot észak-északkelet felől elkerülő út megépítése jóval több, mint egy útépítés. Maga a 2×1 sávos út is gátként szolgál majd, de a beruházáshoz egyéb árvízvédelmi művek építése is tartozik.

Az előkészítő munka két hónapja kezdődött, és mint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től megtudtuk, azóta feltárták az épülő út főpályája mentén található négy régészeti területet. Ott nem találtak leleteket, a régészek a következő évben folytatják a munkát a további öt kutatandó területen.

eszaki_elkerulo_ut_131111_ja_2.jpg

Az új út és a Repülőtéri út találkozásánál új Sajó híd épül majd, ennek bal hídfőjénél már elkészült a próbacölöpözés. A napokban ugyancsak próbacölöpözést végeznek a felsőzsolcai bekötőút leendő új hídjánál, illetve elkezdődött az arnóti körgát humuszleszedése is.

Korábban a kivitelező Kötiviép hangsúlyozta: a munka tervezett 18-20 hónapjába két tél is beleesik, tehát valójában 8-9 hónap áll a rendelkezésükre. Ezért is nagyon fontos, hogy ebben az évben meddig tudnak dolgozni. A földmunkát természetesen addig végzik, amíg azt az időjárás lehetővé teszi, viszont, ha a próbacölöpözések jó eredményt hoznak, akkor a hidakat akár egész télen építhetik.

Magát az elkerülő utat a tervek szerint 2015 késő tavaszán már használhatják az autósok.

Cs. M.
fotó: Juhász Á.

minap.hu

Lakossági fórumon az elkerülő útról

Lakossági fórumon az elkerülő útról

2013-10-24 12:54

elkerulo_ut_sajtaj_130821ml_9_thumb

Lakossági fórumot tart a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező cég a 26. sz. főút északi elkerülő szakaszának építéséről pénteken 17.00 órától a Selyemréti Általános Iskolában. A fórumon lehetőség nyílik majd a közel 14 milliárd forintos beruházáshoz kapcsolódó kérdések, észrevételek megvitatására.

A részben új nyomvonalon épülő 5844 méter hosszú, 2×1 sávos szakasz építése hamarosan elkezdődik, várhatóan 2015 késő tavaszán már használhatják a közlekedők. A tervezett út Miskolcot észak-északkelet irányban kerüli meg, folytatódva az M30 autópálya megépült csomópontjából a Miskolc Zsigmondi utca csomópontjáig.

A szakasz tartalmaz egy 2×52 méter nyílású Sajó-hidat, négy vasbeton hidat, egy Arnót körüli körgátat, egy 4500 méter hosszú észak-dél irányú vízleeresztő vápát, egy gátat az M30 alatti körforgalom bevédésére, valamint 4 darab földút csatlakozást is.

Az elkerülő út, mint I. fokú árvízvédelmi gát és az épülő egyéb műszaki megoldások segítségével a projekt teljes mértékben megoldja a térség minden településének árvízi problémáját és Miskolc északi 26-os irányából érkező forgalmának elterelését a centrumból, ezáltal tehermentesítve a várost.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező KÖTIVIÉP’B Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs Kft. pénteken 17.00 órától tart lakossági fórumot a Selyemréti Általános Iskolában. A fórumon lehetőség nyílik a beruházáshoz kapcsolódó kérdések, észrevételek megvitatására.

minap.hu