Laptoppályázat | Borsod megye hírei, Miskolc Hirei

Tag: Laptoppályázat

Laptoppályázat: útjára indult a járási roadshow

Laptoppályázat: útjára indult a járási roadshow

2014-02-04 14:08

digitalis_tajekoztato_140203ml_07.jpg

Még három héten keresztül pályázhatnak a Miskolci járás településein élők a térítésmentes laptopokra és oktatásra a Digitális Közösség Program keretében. A felmerülő kérdések gyors megválaszolása érdekében hétfőtől a Programiroda munkatársai minden érintett településre ellátogatnak egy-egy napra. Az elsők között szerepelt Arnót, ahol alig öt óra alatt több mint 100 érdeklődő kért információt.

Február 27-éig tudják benyújtani pályázatukat a Miskolci járás településein élő lakosok a térítésmentes laptopokra. Ezt megtehetik elektronikus úton, a www.digitalismiskolc.hu oldalon, és természetesen papír alapú adatlapon is. A pályázati nyomtatványokhoz és a szükséges információkhoz azonban nem csak a miskolci Programirodában juthatnak hozzá az érdeklődők, hiszen annak munkatársai minden érintett településen egy-egy napra alkalmi irodát nyitnak, és fórumon is ismertetik a szükséges tudnivalókat.

digitalis_tajekoztato_140203ml_09.jpg

– Igyekeztünk olyan időpontot találni, amikor diákok, dolgozók is el tudnak jönni hozzánk, így 12-18 óra között várjuk az érdeklődőket – mondta el korábban érdeklődésünkre Bakonyi Zoltán, a Programiroda vezetője. Hogy pontosan hol és mikor találják meg munkatársaikat, azt a múlt szombati Miskolci Naplónak a Digitális Miskolc programról szóló mellékletében is olvashatják az agglomerációban élők, de megtalálható az információ a www.digitalismiskolc.hu oldalon is, illetve innen is letölthető a lista.

Az első helyszínek között szerepelt Arnót, ahol hétfőn nyitástól délután 5 óráig több mint százan érdeklődtek, kértek információt, illetve adatlapot. Azután pedig fórumon is kérdezhették a programiroda munkatársait a részletekről. Kiderült, sokan szeretnék a laptopot tanuláshoz, munkahelykeresésre használni, de van, aki most készül megtenni az első lépéseket a digitális világban.

digitalis_tajekoztato_140203ml_01.jpg

A helyszíni tanácsadás egészen február 20-áig tart, naponta három településen lesznek jelen az iroda munkatársai, akik minden szükséges információval az érdeklődők rendelkezésére állnak. Kész pályázatokat viszont nem vesznek át. Azt postán lehet feladni – így viszont nincs lehetőség előzetes ellenőrzésre. Ezért javasolják, hogy aki teheti, az vigye be a miskolci Programirodába, ott átnézik a benyújtandó pályázatot. Vagy online formában pályázzon, ahol a kitöltő program beépített ellenőrző funkciója segíti a hibátlan beadvány elkészítését.

minap.hu
fotó: Mocsári L.

Laptoppályázat: egy napra mindenhová kitelepülnek

Laptoppályázat: egy napra mindenhová kitelepülnek

 

digitmiskolc_131125_fkcs_16.jpg

Hétfőtől, január 27-étől már pályázhatnak laptopra a Miskolci járás 38 településén élők. A Digitális Miskolc program honlapja és a miskolci Programiroda ugyanúgy az érdeklődők rendelkezésére áll, mint a korábbi időszakban. Emellett helyben is kérhetnek információt, segítséget a pályázni kívánók, hiszen egy-egy napra minden településre kitelepülnek a projekt munkatársai.

Miközben folyik a miskolci lakosoktól beérkezett igények feldolgozása, január 27-én, hétfőn megnyílt a Digitális Közösség laptoppályázata a Miskolci járás 38 településén élők előtt. A pályázati dokumentumok kitöltésére és benyújtására február 27-éig épp egy hónap áll rendelkezésükre.

A www.digitalismiskolc.hu weboldalon továbbra is elérhető nemcsak minden fontos információ, de az online kitöltés lehetősége is. Természetesen a megszokott rendben nyitva tart a miskolci Programiroda is, hiszen a környékbeli településekről sokan járnak be rendszeresen a megyeszékhelyre. Emellett, hogy minél inkább megkönnyítsék a pályázni kívánók dolgát, egy-egy napra minden településre kitelepülnek a Programiroda munkatársai.

– Február 3-án, hétfőn indul a roadshow, az összes településre kimegyünk egy-egy napra. Igyekeztünk olyan időpontot találni, amikor diákok, dolgozók is el tudnak jönni hozzánk, így 12-18 óra között várjuk az érdeklődőket. Hogy pontosan hol és mikor találják meg munkatársainkat, azt a szombati Miskolci Naplónak a Digitális Miskolc programról szóló mellékletében találhatják meg az agglomerációban élők, a miskolciak természetesen már nem. És olvasható ez a lista a oldalon is – mondta érdeklődésünkre Bakonyi Zoltán, a Programiroda vezetője.

Naponta három településen lesznek jelen az iroda munkatársai, akik minden szükséges információval az érdeklődők rendelkezésére állnak. Kész pályázatokat viszont nem lehet náluk beadni.
– Az online kitöltőprogram beépített ellenőrző funkciója segíti a hibátlan beadvány elkészítését. Ha valaki ezt nem tudja igénybe venni, javasoljuk, hogy keresse fel a miskolci Programirodát, ott átnézzük a benyújtandó pályázatot. Emellett természetesen továbbra is fel lehet postán is adni a pályázatokat – hangsúlyozta Bakonyi Zoltán.

A Programiroda vezetője azt is elmondta, tapasztalataik szerint sokan hagyják az utolsó napokra a beadást, így ha valaki szeretné elkerülni a sorban állást, ne hagyja azt az utolsó napokra.

Cs. M.
Fotó: minap-archív