Rendőrségi felhívás – Keresik az elkövetőket

Rendőrségi felhívás – Keresik az elkövetőket

Rendőrségi felhívás - Tanúkat keresnek egy miskolci lopás ügyében
Rendőrségi felhívás – Tanúkat keresnek egy miskolci lopás ügyében – © Fotó: police.hu
Miskolc – Egy Miskolcon történt lopással kapcsolatban kéri a rendőrség a lakosság segítségét az elkövető azonosításához.

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/7626/2014. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 19-én 17 óra 30 perckor, egy miskolci nagyáruház zárt öltözőjének egyik szekrényéből az elkövető bankkártyát és fülhallgatót tulajdonított el.

Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a tolvaj az eltulajdonított bankkártyát több esetben is felhasználta, valamint azzal pénzt kísérelt meg felvenni, melyről az ATM biztonsági kamerája felvételeket készített.

 A rendőrség kéri, aki a képen látható férfit felismeri, kilétéről, tartózkodási helyéről tud, jelentkezzen személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán (3524 Miskolc, Fábián kapu 4.), vagy telefonon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának a nap 24 órájában hívható 06-46/514-506-os telefonszámán. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), illetve a 107, vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén.

A rendőrség a bejelentő személyét bizalmasan kezeli.

Segítségüket köszönjük!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –

Vélemény, hozzászólás?