“Orbán már leépült szellemileg” – állítja a neves közgazdász

“Orbán már leépült szellemileg” – állítja a neves közgazdász

Orbán szellemileg leépült, erkölcsileg pedig megsemmisült, jelentette ki Róna Péter az oxfordi egyetem tanára a miniszterelnökről az ATV Start című műsorában. Szomorú -mondta-, hogy a hajdani szép reményekkel induló fiatalember ide jutott.

Róna Péter Rónay Egon műsorvezetőnek nyilatkozott arról, hogy Orbán összevissza beszélt az elmúlt napokban. Az erkölcsi leépülést azzal magyarázta, hogy Orbán olyan pozíciókat választ – legutóbb az IMF “kívánságlistája” ügyében -, melyeknek nincs valóságtartalma. A közgazdász szerint nagyon komoly következményekkel jár, ha valaki olyat állít, ami nem igaz, ugyanis az ilyen vezetőkkel a fejlett világ nem fog tárgyalni.


Róna Péter: szomorú történet ez

Róna szerint Magyarország is egy leépülési folyamaton megy keresztül, egy olyan úton jár, “ami abba a pokolba vezet, ahol már jártunk, nem is egyszer”. A közgazdász szerint a rasszista kérdések, a törvényesség hiánya, a jogállamiság leépülése mind ebbe az irányba mutatnak és szerinte “nagyon nehéz lesz kikecmeregni” ebből a helyzetből. “Itt egy elhiteltelenedett országról, és egy elhiteltelenedett kormányról van szó” – tette hozzá.

Az IMF-tárgyalásokról szólva Róna elmondta,: ha egy ország IMF-hitelben akar részesülni, annak a kormánynak meg kell fogalmazni egy levelet, amiben leírja, hogy mit kér és milyen gazdasági pályát jelöl ki, hogy az a hitel visszafizethető legyen – magyarázta Róna. Ez a levél a magyar kormány részéről még nem született meg, viszont ennek hiányában az IMF nem ad engedélyt a formális tárgyalások megindítására – tette hozzá.

A kormány kommunikációjáról szólva elmondta, hogy egy demokráciában a kormánynak kötelessége lenne a közvéleményt hitelt érdemlően tájékoztatni, ezt a feltételt azonban az Orbán-kormány rendre nem teljesíti. “Itt nincs miről beszélni, ezzel a kormánnyal nem lehet szóba állni. Ha lenne hitelük, akkor nem ilyen szófoszlányokkal bombáznák az országukat” – vélekedett Róna, aki szerint az lenne a megoldás, hogy el kell venni tőlük a hatalmat még 2014 előtt.


Merengő tekintet, vagy leépülés?

“Ebben a helyzetben feltételezhetően a magyar parlamentben is vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy ez nem járható út. Ha a kétharmados többségű Fidesz-KDNP frakció nem fordul szembe nagyon gyorsan ezzel a kormánnyal, akkor aláírták a halálukat, mert ez az út a teljes felbomláshoz vezet” – magyarázta Róna, majd hozzátette: egy normális demokráciában a parlamenti többséget szerzett párt ellenőrzi a kormányt, amelyet választott és nem fordítva.

forrás:stop.hu/atv.hu

Vélemény, hozzászólás?