Megtalálták a Fülöp-szigeteken eltűnt magyart

Megtalálták a Fülöp-szigeteken eltűnt magyart

Forrás: M1 Ma reggel/Híradó/mti | 2013. november 14. csütörtök 07:49 |

fulop

Életben van az a magyar állampolgár, akiről napokig nem lehetett tudni a Fülöp-szigeteki tájfun után – jelentette be Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában csütörtök reggel.

A férfi a tájfun idején a katasztrófa által leginkább érintett Leyte szigetén volt, és ezidáig nem sikerült vele kapcsolatba lépni.

A Baptista Szeretetszolgálat helyszínen tartozkodó munkatársai szerint a 29 éves férfi és felesége jól van.

“Éjfél után nem sokkal kaptam az információt, hogy életjeleket adott a 29 éves fiatalember, akit már napok óta keresünk a szigeten, aztán az egész ájszaka tartó ellenőrzések után kiderült, hogy megvan” – mondta Szenczy Sándor.

Mint mondta: egyeztették a találkozási pontokat, elkezdett egy stáb azon dolgozni, hogy Magyarországra hozzák a 29 éves férfit a feleségével együtt, akik jelenleg nehéz körülmények között vannak, nem érzik magukat biztonságban.

Lukács Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese elmondta: méterre pontosan tudják a férfi GPS-koordinátáit, de nem tudnak vele kommunikálni. A terület nem biztonságos. Arra a szigetre, ahol a férfi van, sem bejutni, sem kijutni hagyományos kereskedelmi járatokkal.

Nekünk kell megoldani a feladatot, a hatóságok támogatnak, de ez a támogatás visszafogott. Százezer számra menekülnek ki az emberek, azon a szigeten, ahol a magyar férfi és a felesége van, még nem kezdődött meg az evakuálás – tette hozzá az önkéntes, aki leszögezte: bíznak abban, hogy 24 órán belül ki tudják hozni a magyar férfit.

Lukács Csaba arra is kitért, hogy a terület nem biztonságos, mindenféle szállítási útvonal le van zárva. Most azon dolgoznak, hogy járművet találjanak, amellyel ki tudják őt hozni onnan.

A Külügyminisztérium kedden azt közölte, hogy egy magyar állampolgárról, egy 28 éves férfiról tudnak, aki a tájfun idején a katasztrófa által leginkább érintett Leyte szigetén tartózkodott, és még nem sikerült vele kapcsolatba lépni. Emellett két olyan ember szerepel a konzuli szolgálat adatbázisában, aki jelezte, hogy a Fülöp-szigetekre látogat, fel is vették a kapcsolatot a megadott kontaktszemélyekkel, akik jelezték, hogy az érintettek jól vannak.

A Fülöp-szigeteken nincs magyar nagykövetség, az országban a jakartai magyar nagykövet van akkreditálva, így attól a külképviselettől tájékozódik a tárca. A nagykövetség a tájfun után a Fülöp-szigeteki hatóságoktól kapott információk alapján azt közölte, hogy nincs magyar áldozata a katasztrófának.

A Fülöp-szigeteki hatóságok szerdai közlése szerint 2275-re nőtt a Haiyan tájfun hivatalosan számon tartott halottainak száma. Az ENSZ szerint a Haiyan tájfun – minden idők egyik legerősebb vihara – több mint 11 millió embert érintett, és 673 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására.

Vélemény, hozzászólás?