Megkezdődött az ároktői banda ügyének tárgyalása

Megkezdődött az ároktői banda ügyének tárgyalása

A hatfős csoport idős emberekhez tört be, kettőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehaltak sérüléseikbe

MH – 2014.09.18. 11:01

Az elsőfokú ítélet ismertetésével elkezdődött az ároktői banda ügyének tárgyalása Szegeden csütörtök délelőtt.

ároktői

Fotó: Horváth Péter Gyula A Fővárosi Törvényszék januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében, akik idős emberekhez törtek be, és kettőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehaltak a sérüléseikbe.

Nem beszélhetett az elsőrendű vádlott

A tárgyalás elején az elsőrendű vádlott bejelentette, részben a bűnösségére is kiterjedő vallomást akar tenni, a táblabíróság azonban elutasította indítványát.
Somodi János ügyész perbeszédében az elkövetők öncélú, embertelen brutalitását emelte ki. Az idős emberekkel szemben kirívó gátlástalansággal elkövetett, Magyarországon szinte példa nélküli bűncselekmények a kiszabottnál súlyosabb büntetés kiszabását indokolják annál a négy vádlottnál, akiket nem tényleges életfogytiglannal sújtott az elsőfokú bíróság – mondta az ügyész.
A Fővárosi Törvényszék két vádpontban hozott felmentő ítéletet. Somodi János hangsúlyozta, ezek a bűncselekmények is a vádlotti körhöz köthetők, az elsőfokú ítélet szerint azonban nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, melyikük vett részt ezekben. A törvényszék mérlegelését nem lehet eredményesen támadni, ezért az ügyészég e vádpontokban visszavonta fellebbezését – tudatta.
A tárgyalás délután a védők perbeszédeivel folytatódik.


Korábban megírtuk, hogy az idősek sérelmére súlyos bűncselekményeket elkövető hattagú ároktői banda ügyében az idén januárban született elsőfokú ítélet a Fővárosi Törvényszéken. Három vádlott életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, ketten közülük – az első- és harmadrendű vádlott – nem bocsáthatók feltételes szabadságra, míg a másodrendű vádlott leghamarabb harminc év múlva szabadulhat – amennyiben az elsőfokú ítélet jogerőssé válik. A negyedrendű vádlott nyolc, az ötödrendű húsz,  a hatodrendű tíz évet kapott.

Az öt éve húzódó eljárásban született elsőfokú ítélet egyik vádlott esetében sem emelkedett jogerőre, mivel az ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. Az ügyben az Országos Bírói Hivatal döntésének megfelelően – hatvan másik esettel egyetemben – a Szegedi Ítélőtábla jár el.

Forrás: MH, MTI

– See more at: https://magyarhirlap.hu/cikk/5212/Megkezdodott_az_aroktoi_banda_ugyenek_targyalasa#sthash.ygzOvGhs.dpuf

Vélemény, hozzászólás?