Kásler-per: az OTP szerint az ítélet csak erre az ügyre vonatkozik

Kásler-per: az OTP szerint az ítélet csak erre az ügyre vonatkozik

Forrás: Duna Híradó | 2014. 06. 03. 18:09:00

 

Érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések Kásler Árpád devizahitele-ügyében. Ezt mondta ki ma délelőtt a Kúria. Az ítélet azt jelenti: nem volt jogszerű az, hogy a bank mindig – vagyis folyósításkor és törlesztéskor is – az adósnak kedvezőtlen árfolyamon számolt a devizahitel esetében. Szintén a Kúriának kell eldöntenie, hogy a bank világosan és érthetően elmagyarázta-e szerződéskötéskor, hogy mit is jelent az árfolyamrés. A Kúria várhatóan június 16-án hoz jogegységi döntést több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben.

Több mint öt éve várta ezt a napot Kásler Árpád. Ő az a devizahiteles, aki pert indított bankja, az OTP ellen és a perből országos jelentőségű ügy lett.

Kásler Árpád még 2008-ban egy gyulai ingatlanra vett fel jelzálog alapú devizahitelt. Azért indított pert, mert a bank eltérő árfolyamon számolt. A hitel folyósításakor a vételi, a törlesztéskor pedig az eladási árfolyamot használták, vagyis mindig azt, amelyik előnytelenebb volt az ügyfél számára. Az üggyel több hazai bíróság is foglalkozott sőt még az Európai Bíróságot is megjárta. A végleges döntést kedden a Kúria hozta meg.

Érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó pontok a hitelszerződésben – így döntött a Kúria. Vagyis tisztességtelenül járt el az OTP Bank Kásler Árpáddal szemben.

Az eladási és a vételi árfolyam között jelentős, akár 10 forint feletti különbség is lehet banktól függően. Az egyik kereskedelmi bankban kedden például majdnem 243 forint volt a svájci frank vételi árfolyama és 256 forint az eladási. A két összeg közötti 13 forint különbség az árfolyamrés. Ha veszünk egy átlagosnak mondható, 300 svájci frankos havi törlesztőrészletet, akkor ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb árfolyamon számolva 72.900 forint a havi részlet, míg a magasabb árfolyamon, amit a bankok is használtak, 76.800 forint. Ez 3900 forintos különbség, ami éves szinten majdnem 50 ezer forint. Egy devizahitel teljes futamideje alatt így több százezer forint többletköltséget jelenthet az árfolyamrés.

A Kúria erre mondta azt, hogy tisztességtelen, legalábbis a Kásler-OTP perben. Azt is kimondták, hogy a feleknek visszamenőleg is el kell számolniuk.

„A Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama lehet az az egyetlen árfolyam, aminek a figyelembe vételével az elszámolást ebben a jogviszonyban meg lehet tenni” – mondta Simonné Gombos Katalin, a Kúria Polgári Kollégium szóvivője.

Kásler Árpád az ítélethirdetés után azt mondta: ez nem csak az ő ügye, ugyanis több százezer devizahitelessel történt meg ugyanaz, mint vele. „Ez az egész harc és áldozatvállalás azért volt, hogy a kifosztott embereknek megpróbáljuk visszaadni a hitét, és úgy gondolom, hogy ezzel az ítélettel ez valamilyen szinten sikerült” – fogalmazott.

Az OTP bank közleményben reagált a Kúria ítéletére. Azt írták, hogy elfogadják a döntést, de megjegyezték: szerintük ez csak erre az egy ügyre vonatkozik.

Vélemény, hozzászólás?