Digitális átállás: Miskolc és a megye is készen áll

Digitális átállás: Miskolc és a megye is készen áll

digitalis_atallas_120918ml_01.jpg

Október 31-én váltja fel végleg, az egész országban a hagyományos, analóg adást a digitális földfelszíni sugárzás, mely jobb kép- és hangminőséget, illetve a korábbinál több ingyen elérhető csatornát biztosít. Az átállás második üteme már Borsod-Abaúj-Zemlént és Miskolcot is érinti, az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) országos roadshowjának helyi állomásán számoltak be az illetékesek.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere emlékeztetett, több mint egy éve folyamatosan figyelmezteti a lakosságot az NMHH, hogy megszűnik az analóg földfelszíni sugárzás 2013 októberének végén.
– Bár nagyon sok csatornából nagyon sok információ jutott el már a miskolciakhoz is, lényeges, hogy az NMHH roadshowja 16. állomásként Miskolcot is útba ejtette, mert itt közvetlenül hallhatjuk majd a legfrissebb adatokat, információkat, a közelgő változásokkal kapcsolatban – hangsúlyozta a városvezető.

Zsuppán Attila, az NMHH kommunikációs igazgatója emlékeztetett, az átállás első üteme július 31-én 14 megyét érintett, ezek nagy részén mostanra már csak digitálisan lehet fogni a televízió adásokat. Hangsúlyozta, az átállás nem mindenkit érint, azok a nézők, akik jelenleg valamely kábel- vagy műholdas szolgáltatónál előfizetéssel rendelkeznek, vagy televíziójukban beépített vevődekóder van, esetleg interneten keresztül nézik a tévét, ők közvetlenül nem érintettek az átállásban.
– Azon televíziónézőknek viszont, akik jelenleg ingyenesen, szoba- vagy tetőantennával fogják az M1, RTL Klub vagy a TV2 műsorát, nekik fel kell készülniük a technológiai váltásra, és digitális vételi eszközöket kell beszerezniük – mondta

digitalis_atallas_120918ml_09.jpg

– A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei domborzati viszonyok miatt speciális megoldásokat alkalmaztunk, így az átálláshoz kapcsolódóan üzembe helyezett 25 átjátszó adóból 12 darab e megyében szolgálja ki a nézőket. Célunk az volt, hogy a lehető legtöbb nézőhöz megfelelő minőségben jusson el a digitális földfelszíni jel – hangsúlyozta Vári Péter, az NMHH műszaki főigazgató helyettese.

– Október 31-én váltja fel végleg a hagyományos, analóg adást a digitális földfelszíni. Ezután már csak a jóval korszerűbb, kiváló kép- és hangminőséget, HD felbontást, gyermekzárat és elektronikus programújságot nyújtó digitális adás lesz fogható Magyarországon – jelentette ki Vári Péter. Elmondta, a korábbi 3 csatorna helyett immár 7 lesz fogható, hiszen a Duna TV, a Duna World, az M2 és a most már magyar nyelven is elérhető EuroNews is ingyenesen lesz látható.

– Mindazoknak, akiknek önerőből nem sikerülne a digitális átállást megvalósítania, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segít. Erre a célra létrehozott szociális alapú támogatási rendszerünk révén senki sem maradhat televízióadás nélkül – hangsúlyozta Karl Károly, az NMHH főosztályvezetője. A támogatás keretében a hatóság beszerzi, beszereli, és kulcsrakészen adja át a jogosult részére a digitális vételi rendszert.

– Már több mint 100 ezer háztartásban szereltük be a digitális vételi eszközöket országszerte az eddig hozzánk beérkezett 134 ezer jogos igénylésből. E nézők már sokkal jobb kép- és hangminőséggel tudják a digitális földfelszíni adást nézni – mondta el Zsuppán Attila, az NMHH kommunikációs igazgatója. Kiemelte, a támogatott háztartások esetében vagy beltéri vevődekódert, más néven set-top-boxot és antennát, vagy műholdas vételre alkalmas vevőegységet szereltek be, vagy valamely szolgáltatónál választottak a kedvezményes, támogatott csomagok közül.

digitalis_atallas_120918ml_14.jpg

– Több mint egy éve kezdtük meg az együttműködést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal. Ennek célja az volt, hogy mind megyei, mind városi szinten segítsünk azonosítani mindazokat, akik szociálisan rászorultak, és akiknek valószínűleg az átállás erejüket meghaladó anyagi terhet jelentett volna – jelentette ki Kriza Ákos.

Mint a polgármester elmondta, a hatóság az összegyűjtött adatok alapján több mint 55 ezer lakost keresett fel, akik közül 15.556-an éltek is a támogatás nyújtotta lehetőséggel.
– Miskolcon a jogosult 6.629 rászorult közül eddig 912-en igényelték a támogatás keretében beszerelt vételi eszközöket, 743 esetben pedig ezek már be is lettek szerelve, a többi helyre pedig hamarosan eljutnak a szakemberek – hangsúlyozta.

Az eseményt követően stábunk felkeresett egy rászoruló idős hölgyet is, akinél ott jártunkkor szerelték be a vevőegységet és az antennát. Szabó Ilona elmondta, mivel rokkantnyugdíjas, kevés pénzből él ezért igényelt támogatást az átalakító beszerelésére. Hangsúlyozta, a hatóság segítsége nagyon fontos számára, önerőből nem tudott volna beruházni a készülékekre, akkor televízióadás nélkül maradt volna.

Az október 31-i technológiai váltás után még 30 napig, november 31-ig igényelhető a támogatás a hatóságtól. Az igénylés feltételeiről és részleteiről a internetes oldalon és a 06-80-38-39-40-es ingyenes, zöld számon kaphatnak bővebb felvilágosítást az érintettek.

Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L. 

minap.hu

Vélemény, hozzászólás?