Category: Miskolc-Tapolca hírei

Szombaton villanyautós találkozó és elektromos gokart verseny Miskolctapolcán

Szombaton villanyautós találkozó és elektromos gokart verseny Miskolctapolcán

Ezen a héten szombaton, azaz 2020 július 18-án tartja a villanyautós közösség első idei találkozóját Miskolctapolcán. A fő program az elektromos gokart háziverseny, 22 fő részvételével. A verseny három futamból áll, egy pályabejárás, egy időmérő, majd egy rajtrácsos verseny. A verseny előtti és utáni program tapasztalatcsere, beszélgetés az autók mellett. Ha valaki szeretné kipróbálni az elektromos gokartokat, de lekéste a versenyre a regisztrációt, aggodalomra semmi ok, a versenyt követően egyéni futamokra is lehetőség lesz.

A rendezvényen számos jól ismert és kevésbé ismert típussal, különlegességekkel is találkozhatnak az érdeklődők, így például egy Honda e, valamint egy átépített tisztán elektromos Porsche is várható.

A találkozó időpontja: 2020 július 18. 10:00

A találkozó helyszínei:

  • 10 órától gyülekező: Miskolctapolca, Miskolctapolcai út 41, (ingyenes nagy parkoló a település elején)
  • 12 órától gokart verseny: Avalon Park Miskolctapolca, Iglói út 15
  • kb. 13:30-kor visszamegyünk a gyülekező helyszínére a parkolóba, itt pizzázást tervezünk
    (A két helyszín között DOTTO kisvonat is közlekedik, így az autókat lent tudjuk hagyni a parkolóban a gokart verseny idejére)

Töltési lehetőségek:

  • A gyülekező helyszínén 4 db 22 kW AC Type2
  • Az Avalon park mélygarázsában 1 db 22 kW AC Type2 fali töltő
  • Félúton az Avalon park és a parkoló között 2 db 22 kW AC Type2
  • A találkozó 10 kilométeres körzetében 5 db 50 kW DC villámtöltő (2 db Mobiliti, 1 db e-Mobi, 1 db Optimum Way), 2 db 22 kW DC (e-Mobi) és 4 db Tesla Supercharger, valamint 9 helyszínen összesen 24 db 22 kW AC Type2 aljzat

Oldalunkon nyomon követhető a koronavírus terjedése

https://gisanddata.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html#/bda7594740fd40299423467b48e9ecf6

https://gisanddata.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html#/bda7594740fd40299423467b48e9ecf6

A hivatkozásra kattintva nyomon követhető a koronavírus terjedése

Koronavírus terjedési térképe

légi felvételek az új tapolcai strandról

Az első légi felvételek az új tapolcai strandról

Nagy erőkkel folynak a munkák a Tapolcai Strand II. ütemének beruházásán. A kivitelező a még gyorsabb munkavégzés érdekében a napokban egy ötödik toronydarut is bevont a helyszínen. Amíg az időjárás engedi, a különféle vasbeton szerkezetek kivitelét végzik.

légi felvételek az új tapolcai strandról

Elkészültek az első hivatalos légi felvételek, melyeken már jól körvonalazódnak az öt ellipszisből formálódó egyedi fürdőkomplexum alapjai.

Mint ismert, a közel 12,7 milliárd forintos beruházás eredményeképpen egy európai színvonalú élményfürdő épül a 2015-ben átadott, megújult Miskolctapolcai Strandfürdő II-es ütemeként.

December 3-án zárta le a kivitelező a forgalmat az Aradi sétányon, ahol haladéktalanul megkezdődtek a munkálatok. Jelenleg közmű építés és a két épületet összekapcsoló híd pilléreinek alapozása folyik

 

Miskolci Közlekedési információk 2019 november 4-től

Közlekedési információk november 4-től

2019. november 2., szombat – 19:00

A 90-es, a 22-es autóbuszok és az ME járatok ideiglenesen megszüntetésre kerülnek. Az Egyetemvárosba utazók a 22-es menetrendjével közel azonos időpontokban induló 12-es, valamint a 2-es és 20-as autóbuszokat, az Újgyőri főtér és a Diósgyőri Kórház útvonalon közlekedők pedig a 29-es járatokat vehetik igénybe. A 21B és 67-es járatok esetében, néhány a menetrendkönyvben meghirdetett időpontban nem fognak közlekedni, helyettük megnövelt férőhely kapacitással a 21-es és a 19-es autóbuszokat lehet igénybe venni.

21B-s járatok esetén az alábbi indulási időpontokban nem fognak közlekedni az autóbuszok:

  • Szondi György utca végállomásról: 13:50; 15:25; 16:55; 18:25; 20:00
  •  Kandó Kálmán utca végállomásról: 14:30; 16:10; 17:32; 19:00; 20:30

A 67-es autóbuszok esetében az alábbi időpontokban nem fognak közlekedni a járatok:

  • Újgyőri főtér végállomásról: 05:20; 06:08; 06:30; 06:55; 07:24; 13:10; 13:50; 14:30; 15:10
  •  Lomb utca végállomásról: 05:30; 06:18; 06:40; 07:05; 07:34; 13:20; 14:00; 14:40; 15:20

Nonstop gumiszerviz Miskolc

Nonstop gumiszerviz Miskolc nyitvatartás hétköznapokon 08-17-ig szombaton 08-12-ig ügyelet 0-24-ig

Vállaljuk személygépjárművek gumicseréjét, autómentés, szélvédőjavítás

Ügyeleti időben külön díjazás ellenében.!

https://www.gergelygumi.hu

Gumiszerelés, javítás 0-24 -ig M30 -as M3 -as autópálya autómentés, gumiszerelés, kerékcsere

Gumiszerelés, javítás 0-24 -ig M30 -as M3 -as autópálya autómentés, gumiszerelés, kerékcsere