Archive for: március 2014

Kómában a cementgyár

Jegyzet: Kómában a cementgyár

Jegyzet: Kómában a cementgyár
A holcimos gyár maga az abszurd magyar valóság, a rendszerváltás utáni hebehurgya privatizálás állatorvosi pacijaSzántó István jegyzete.

Mi lehet a cementgyárban? Furdal a kíváncsiság, elhatározom, bejárom az üzemet mint hajdanán. Látom a kerítésen át a kihalt telepet, a gazzal felvert udvart. S most először nem jutok túl a portán. Néhány telefon után felcsillan a remény. A rendész már készíti a túlélő csomagot, a sárga mellényt és a védőkobakot, hátha megszánnak a Holcimban. Ám nincs szerencsém, mindenki bemehet, engem eltanácsolnak.

Sebaj. Ismerem a gyárat régről. A fénykorából. Sűrűn bejárom keresztül kasul. Az első utam a titkárságra vezet, Szabó István, Váradi István igazgatókhoz. Fejben őrzöm a mindenkori vezérkari tablót – Fejtő Sándor termelési vezető, Virág Bertalan, Palocsány Dezső, Varga István, Ádám Gyula, Nagy Sándor és végül dr. Nagy István vezérigazgató, akit Mikita István vált. Ő az utolsó, aki leoltja a lámpát, bezárja a kaput és a kulcsot, ha lenne, a lábtörlő alá tenné.

Mit sajnálkozom, mi közöm van nekem a cementművekhez. Akár örülhetnénk is, hogy végre bezárt az a gyár, amely megtermelte a miskolci betonrengeteg legfontosabb alapanyagát. Hosszú évtizedekig mást se hallok, a kánya vigye el ezt a porfészket, ami Hejőcsabát sivatagi ködbe burkolja. Amikor a kéményei egy-két karika füstöt eregetnek, a szerkesztőség összes telefonja csörög. Elvtársak, nézzék meg a cementgyár filtereit, megint kikapcsolták. Ilyenkor az ügyeletes gyakornok máris ráröpül a témára, hogy csepülje, csipkedje a HCM vezetőit. Oda se neki, a jövő héten – kárpótlásul meg arról dalolunk, hogy milliókat adnak a környezet védelmére, felújították az óvoda játszóterét és megépítik a sportcsarnokot. Számadó Endre 1975 –ben tanulóként kezd a gyárban, onnan is megy nyugdíjba. Mint lakatos minden izében ismeri az üzemet. Tanúja, hogy a hetvenes évek közepén megépülő új részleg miként váltja fel az elavult, ötvenes évekbeli, rabokkal tákolt gyárat. Az új malmok, kemencék, tárolók, s technológia megsokszorozza a kapacitást. A csaknem ezer dolgozót foglalkoztató gyár korszerűsítése, automatizálása végül nyolcszáz ember felmondásához vezet. Kezdetben a zsákolást kézi erővel végzik, a súlyos papírzsákokat molnártalicskával mozgatják. Időnként a lányok, asszonyok is túlóráznak, szívlapáttal górják le-fel a cementet.

Nem nyugszom bele, hogy ma már nem jutok túl a kapun. A rácsos kerítésen át látom, hogy a szürke silók, betontornyok és a felmatricázott raktárak a minden ízében pusztuló, magára hagyott csernobili atomerőmű képsoraira emlékeztetnek. Csak azért is keringek a kihalt gyári úton, s megállok a lakótelepnél. Ott, ahol a munkásszállások és készenléti lakások voltak. Találomra kopogtatom végig a lépcsőházat. Juhász Bertalanné, Dusik Lászlóné mesélik – egész fiatalságukat itt, a szomszédban töltötték – mutatnak az üzemre. Több mint negyven esztendőt húztak le a szalagnál, a klinkerégetőnél, s nincs olyan üzemrész, ahol nem fordultak volna meg. Mégis csak a szépre emlékeznek. Az üzemi bálokra, a nagy majálisokra, a jó munkatársakra, Mikó Balázsra, Makár Rezsőre, Fekete Imrére, Eszlári Imrére, Takács Jánosnéra, Nagy Gyulára és Énekes Lászlónéra. Márton István villanyszerelő is ott lakik, de meg se szólal. Körbemutat a szakadt lépcsőházon, és legyint. Leszaggatott postaládák, málló vakolat, töredezett korlátok, lerí az elhagyatottság, a gazdátlanság. A lakások bére még mindig csak annyi, mint a cementes időkben, de sejtelmük sincs, hogy kinek a tulajdonában vannak. Feltűnő, a valamikor elitnek számító vállalati telepen csupa idős asszony él magányosan. Megözvegyültek. Mindannyian a gyárban ugyanazt a port szívták mint a párjuk, de az asszonyok jobban dacolnak az idővel.

Sokáig Tapolcán lakom, a Görömbölyi utca végében. Éjszakánként tűrnöm kell a házunk előtt zakatoló szállítószalag morgását, csörömpölését. A tapolcai kőbányából nonstop viszik az anyagot a három kilométeres gumi hevederen. Szünet nagy ritkán adódik, ha szakadás történik, vagy éppen illusztris vendég nyaral Tapolcán. Kádár János pihenésekor leállnak a robbantgatással. A közeli agyagbányából, a görömbölyi hegyoldalból egy hatalmas dombnyi területet harapnak ki. Ez máig is élő sebként virít a körülötte zöldellő gyümölcsösök közül. Ha nem tudná, a Holcimos gyár maga az abszurd magyar valóság, a rendszerváltás utáni hebehurgya privatizálás állatorvosi pacija. Egy hatalmas termelőüzem, amelynek minden részletében más az ingatlan, és más a termelő eszközök tulajdonosa. Keverednek a jogok és a jogtalanságok. Nincs az a bíróság, amelyik átlátna ezen a kisze-kusza helyzeten. A valamikor nagyon fontos gyár csipkerózsikaálmát semmi sem zavarja. Nem jön a mesebéli királyfi, aki egy ébresztő csókot lehelne a kómába esett cementes birodalomra. Én se megyek oda többé, még ha hívnának se.

– Szántó István – 

boon.hu

A Twitter után a YouTube-ot is betiltották Törökországban

A Twitter után a YouTube-ot is betiltották Törökországban

Forrás: MTI | 2014. 03. 27. 17:12:00
 youtube twitter

Egy héttel a Twitter letiltása után a YouTube-ot is elérhetetlenné tették Törökországban a hatóságok csütörtökön, miután olyan hangfelvételek kerültek fel rá, amelyeken állítólag a török külügyi és védelmi felső vezetés egy szíriai beavatkozásról tanácskozik.

A TIB török telekommunikációs hatóság a hivatalos közlése szerint “adminisztratív lépéseket” tett a YouTube ellen, de ezek okát nem indokolta meg.

Török médiajelentések szerint viszont az intézkedést azután hozták meg, hogy a videomegosztó oldalon megjelent egy hangfelvétel, amelyen az ország külügyminisztere, a titkosszolgálat vezetője, valamint a fegyveres erők második számú parancsnoka arról beszélgetnek: megrendeznek egy fegyveres incidenst Törökország és Szíria között, hogy eltereljék a figyelmet a vasárnapi helyhatósági választásokról.

Miskolcon nyitott fejlesztési központot a Bosch

Miskolcon nyitott fejlesztési központot a Bosch

2014-03-26 13:11

bosch_fejlesztesikp_1403

A közelmúltban kezdte meg működését Miskolcon a Bosch új Indítómotor és Generátor Fejlesztési Központja. A technológiák és szolgáltatások szállítója 2017-ig összesen kétmillió euró értékű beruházást tervez végrehajtani a cégcsoport miskolci autóipari gyárához tartozó új fejlesztési központban. A tervek szerint a mérnöki tevékenységek folyamatos bővítésének köszönhetően 2016-ig a jelenleg 40 fős osztály létszáma több mint a duplájára emelkedik majd.

A központ legfontosabb feladata, hogy indítómotorok és generátorok egyedi típusait tervezze meg az autógyártók speciális igényei alapján, valamint a helyi gyártás tervezőmérnöki támogatását lássa el. Az eddig Németországban végzett vevői projektek irányítására a központ egyre több magyar mérnököt fog alkalmazni annak érdekében, hogy a projektvezetők a gyártás közvetlen közeléből irányítsák az új termékek sorozatgyártásának előkészítését és elindítását.
A beruházás részeként az elkövetkező években tovább bővül a tesztlabor berendezéseinek állománya. A csúcsminőségű és egyes esetekben a Boschon belül is egyedülálló tesztberendezésekkel funkcionális és teljesítményméréseket, valamint élettartamteszteket végeznek, így biztosítva a Miskolcon gyártott termékek magas minőségi színvonalát. A fejlesztési központ olyan folyamatspecialistáknak is otthont ad, akik hibaelemzési módszerekkel próbálják a termékekben esetlegesen felmerülő meghibásodási jelenségeket kiszűrni, ezzel is csökkentve tervezési és a gyártási hibák számát.
– Ebben a nagyszabású beruházásban is egyértelműen tetten érhető, hogy Magyarország kiemelt fontosságú stratégiai partnere a Boschnak. Az, hogy a helyi gyártás mérnöki támogatása is egyre nagyobb hangsúlyt kap, amellett, hogy biztosítja a gyártástervezést, valamint a helyi gyártás produktivitását, elsősorban a szakmailag magas minőséget képviselő magyar mérnökök tudását ismeri el – nyilatkozta Max Nitzsche, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. ügyvezető igazgatója.
A 2003 nyarán alakult miskolci autóipari gyár első számú beszállítója számos autógyárnak. A klímaberendezésektől a villamos motorokon át az ablaktörlő rendszerekig újabb és újabb termékek bevezetése zajlik. A 2004-ben épült első és a 2011-ben átadott második csarnokban indítómotorokat, generátorokat, befúvómotorokat, ablaktörlő rendszereket és eBike meghajtásokat gyártanak.
minap.hu

 

Schumacher családja továbbra is bizakodó

schumiSchumacher családja továbbra is bizakodó

2014. március 26. 19:30 Forrás: Bild, Speedweek

Michael Schumacher családja és hozzátartozói továbbra is hisznek a Forma–1 hétszeres világbajnokának felépülésében. Sabine Kehm újra megszólalt.

Michael Schumacher (Fotó: MTI/EPA/DAVID EBENER)

A német exversenyző immáron 88 napja fekszik kómában a franciaországi Grenoble-ben. Állapotáról legutóbb másfél hete nyilatkozott menedzsere, Sabine Kehm, akkor az RTL-nek adott interjújában elárulta, Schumacher még nem ébredt fel, de vannak biztató jelek, amelyekről azonban nem kívánt részleteket elárulni.

A volt újságírónő a Bild című lapnak most újra nyilatkozott – új hírekkel azonban nem szolgált. „Továbbra is áll, amit a legutóbbi közleményemben mondtam: bízunk abban, hogy Michael túljut a nehézségeken és felébred. Tovább küzdünk az orvosi csapattal, akikben megbízunk” – fogalmazott Kehm.

A menedzser vélhetően a Forma–1 korábbi orvosa, Gary Hartstein a legutóbbi blogbejegyzése, valamint a Sun egyik cikke kapcsán érezte szükségét annak, hogy újra nyilatkozzon. A Schumacher esetét aktívan figyelemmel kísérő amerikai a minap meglehetősen negatívan vélekedett a hétszeres világbajnok helyzetéről, míg a brit lap felvetette, Schumit a balesetet követően elsőre rossz kórházba (Moutiers) szállították, amivel értékes időt veszítettek az orvosok.

Schumacher balesete kapcsán egyébként megszólalt a korábbi Forma–1-es versenyző, Alessandro Zanardi is, aki 2001-es lausitzringi IndyCar-balesete során mindkét lábát elveszítette, ám azóta felépült, s a versenypályán, valamint parasportolóként is komoly sikereket ért el (többszörös paralimpiai bajnok lett Londonban). „Michael egy teljesen hétköznapi helyzetben sérült meg súlyosan, mégpedig azt követően, hogy azt megelőzően éveken át háromszáz kilométer/órás tempóval élt. Számomra az ő balesete azt bizonyítja, hogy az életben létezik olyan, hogy végzet. Az élet olyan kockázatokat rejteget, amikről fogalmunk sincs. És ezek a kockázatok sokkal nagyobbak, mint a kormány mögöttiek. Hogy egy látszólag teljesen normális élet is milyen veszélyes lehet, azt Michael síbalesete igazolja” – idézte Zanardit a Speedweek.

Támadást indítottak az orosz katonák a Cserkaszi ukrán hadihajó ellen

Támadást indítottak az orosz katonák a Cserkaszi ukrán hadihajó ellen

Forrás: MTI | 2014. 03. 25. 20:48:00
Ukraine-warships-trapped-at-Lake-Donuzlav-650x487

Az ukrán hajó a félsziget délnyugati részén lévő Donuzlav tavon rekedt, miután a tó Fekete-tengerre vezető kijáratát az orosz katonák elsüllyesztett hajókkal torlaszolták el.

Támadást indítottak orosz katonák kedden a Krímben az utolsó még el nem foglalt ukrán hadihajó, a Cserkaszi aknaszedő ellen.

Az ukrán hajó a félsziget délnyugati részén lévő Donuzlav tavon rekedt, miután a tó Fekete-tengerre vezető kijáratát az orosz katonák elsüllyesztett hajókkal torlaszolták el.

Ukrán médiajelentések szerint a Cserkaszi elleni orosz támadásban két Mi-35-ös katonai helikopter és három motoros kishajó vett részt. Az ukrán hajó legénységének egy tagja az Ukrajinszka Pravda hírportálnak arról számolt be, hogy a Cserkaszi manőverezéssel és füstbombákkal próbálta megakadályozni, hogy a támadók feljussanak a fedélzetére, de az orosz katonák végül beérték, és robbanószerkezetet erősítettek a hajóhoz. A partról egy szemtanú lövések és robbanások hangjáról számolt be. Egy detonáció működésképtelenné tette a Cserkaszi fő kormányművét. A legénység elbarikádozta magát a hajó egyik részében.

Helyi idő szerint eset nyolc óra körül Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán védelmi minisztérium krími médiaközpontjának vezetője azt közölte, hogy az orosz katonák már feljutottak a hajó fedélzetére.

Március 20-a óta az orosz katonák a Krímben elfoglalták Szevasztopolnál a Szlavuticsot, továbbá négy korvettet, a Vinnicját, a Ternopilt, a Luckot és a Hmelnickijt. Ezen kívül hatalmukba kerítették a Zaporizzsja tengeralattjárót. Hétfőn orosz kézre került a Konsztyantin Olsanszkij partraszállító hajó, amely a Cserkaszihoz hasonlóan a Donuzlav tavon rekedt.