Archive for: november 2013

Digitális átállás a Miskolc TV-nél is

Digitális átállás a Miskolc TV-nél is

2013-11-04 13:36

Csütörtökön 12 óra 30 perckor az ország északkeleti és délnyugati területeit ellátó tévéadók is befejezték az analóg földi terjesztésű adásainak a közvetítését. A Miskolc Televízió november 5-én, 16 órától áll át hivatalosan a digitális sugárzásra.

A digitális átállás után a hagyományos szoba- vagy tetőantennával és régi típusú televízióval csak akkor lesznek elérhetőek a jelenlegi csatornák – a Miskolc Televízió adása is – ha a nézők egyszeri költséggel beszereznek egy megfelelő vevőkészüléket, úgynevezett set-top-boxot. A set-top-boxot az antenna és a televíziókészülék közé csatlakoztatva a legrégebbi típusú tévékészülékkel is fogható lesz az adás.

digitalis_atallas_120918ml_14.jpg

A manapság forgalmazott televíziók nagy része már eleve beépítve tartalmazza ezt a vevőegységet. Ha tehát valaki új tévét vásárol, érdemes rákérdeznie arra, hogy a készülék tartalmazza-e ezt a vevőegységet (DVB-T MPEG-4 tuner). A digitális átállás miatt új helyekre kerülhetnek a megszokott csatornák, automatikus hangolással állítsuk be ezeket a készüléken. Azoknak, akik kábeltelevíziós szolgáltatást vesznek igénybe, nincs teendőjük a digitális átállás kapcsán.

A 06-80/38-39-40-es ingyenesen hívható számon kérhető segítség, valamint a digitalisatallas.hu internetes oldal nyújt bővebb ismereteket. A támogatásra jogosultak az ország északkeleti és délnyugati területein még egy hónapig, november 30-ig kérhetik a digitális vételi eszközök telepítését a hatóságtól.

minap.hu

Búza téri rágcsáló invázió

Nem véletlen a Búza téri rágcsáló invázió. A piactól a legtávolabb a lakossági házak mellé teszik a fedél nélküli konténereket.

SAMSUNG SAMSUNG SAMSUNG SAMSUNG

SAMSUNG SAMSUNG SAMSUNG SAMSUNG SAMSUNG SAMSUNG SAMSUNG

 

Akárhányan lakhatunk hat négyzetméteren?

Akárhányan lakhatunk hat négyzetméteren?

Miskolc – Tucatnyian laknak 10 négyzetméteren. Eddig volt, ami ezt szabályozta. Most nincs.

“A bejelentkezéshez szükséges minimális lakrész egy ember esetében 6 négyzetméter” – így szabályozta miskolc rendelete a lakcímbejelentést. Ez még 2009-ben született, így igyekezett reagálni az akkori városvezetés egyrészt a lyukóvölgyi, másrészt a fészekrakós problémára. Hiszen volt, ahol jóval többen költöztek be, és laktak életvitelszerűen, mint amit a lakás mérete, befogadóképessége megengedett. Persze volt, hogy a rendeletet is kijátszották, de azért valamennyire szabályozta a lakhatást és volt mire hivatkozniuk a szakembereknek. Most azonban nincs ilyen szabályozás, a Kúria október elsején ugyanis megállapította, törvényellenes és ezzel együtt meg is semmisítette.

Részletek a hétfői Észak-Magyarországban.

ÉM-NSZR

Autóra támadtak a felfegyverkezett, részeg gadnai cigányok: “azt hitték”, szkinhedek ülnek benne

Autóra támadtak a felfegyverkezett, részeg gadnai cigányok: “azt hitték”, szkinhedek ülnek benne

 

Botokkal és baltákkal felfegyverzett részeg cigányok támadták meg pénteken egy gépkocsit Gadnán, tájékoztatta a Boont egyik olvasója, aki úgy tudja, csak akkor engedték el a sofőrt, amikor rájöttek, hogy az a saját alpolgármesterük fia. “A kocsit szépen összetörték, rendőrségi intézkedés is történt”, közölte az olvasó. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a történetet.

Lakatos Dezső, a település polgármestere viszont elmondta: a falubeliek “ijesztgették egymást”, és a “felfokozott idegállapotban lévő” emberek dobáltak meg egy kocsit, amiről “azt hitték”, szkinhedek ülnek benne. Pénteken halottak napja volt, és a “romák” félnek a halottaktól, ezért az egyik “egyedül élő asszonyka” elterjesztette, hogy szkinhedek vannak a faluban, mert így nem kellett egyedül lennie, mesélte a polgármester. A hír hamar bejárta egész Gadnát. Más forrásból úgy tudják, egyesek még a nádast is fel akarták gyújtani, mert szerintük ott bujkáltak a bőrfejűek.
Az alpolgármester huszonéves fia ekkor hajtott hazafelé a barátnőjétől – mesélte tovább Lakatos Dezső -, de meglátta, hogy egy autó kanyarodik ki a víztároló környékéről. Megállt, hogy megnézze, nem a krumplijukat lopja-e éppen valaki, de amikor látta, hogy rendőrautó, továbbindult. Ekkor azonban egy közeli házból kiáramlottak a szkinhedvadászok, és megdobálták a kocsit. Az alpolgármester fia Lakatos Dezsőhöz hajtott, hogy elmondja neki, mi történt. Szerencsére senki sem sérült meg, tette hozzá. Más forrásból úgy értesült a lap, hogy valóban használtak botokat és fejszéket az autóra támadók, két baltát is a házak udvaráról szedtek össze a helybeliek.
A polgármester elmondta még: a rendőrség naponta többször is jelen van a településen, így éppen akkor is Gadnán tartózkodtak a járőrök, amikor az incidens történt. Kezdeményezni fogja a rendőrségen – tette hozzá Lakatos Dezső -, hogy a hamis bejelentéseket tevőket a hatóság szigorúan büntesse meg, mert már korábban is telefonáltak a rendőröknek indokolatlanul Gadnáról.
forrás:Boon, kurucinfo