Archive for: május 2013

Eltűnt egy lány Miskolcon – Csütörtökön megtalálták Melindát!

Eltűnt egy lány Miskolcon – Csütörtökön megtalálták Melindát!

Eltűnt egy lány MiskolconEltűnt egy lány Miskolcon
Miskolc – Csütörtökön megtalálták a rendőrök Melindát Mosonmagyaróváron. Sajnos az még tisztázatlan hogy került oda, de szerencsére minden rendben van vele!
boon.hu

A kormány nemzeti italboltokról ötletel

Úgy látszik nem elég a dohánybolt…..

 

ital

A kormányzati koncepciók között feltűnt az az elképzelés, hogy a párlatként vagy hidegen kevert szeszes italként forgalmazott alkoholokat skandináv módszer szerinti szakboltokba terelnék – írja a Magyar Narancs.

A játékgéppiac felszámolása és a dohányforgalmazás radikális átalakítása után a hazai szeszkereskedelem és -gyártás lehet a gazdaságpolitika következő kitüntetett célterülete – írja a Magyar Narancs.

A lap birtokába került, a gazdasági minisztériumnak készült szakértői feljegyzésben egyebek mellett az szerepel, hogy “a kiskereskedelem és a vendéglátás (kitüntetetten az italmérések) számára az állam által engedélyezett csatornákon keresztül juthatnának el a termékek”.

A szóba jöhető megoldások legradikálisabb változata a kisboltoknak az utolsó kegyelemdöfést adná, de a kormányzat számára készült szakértői feljegyzés megengedőbb megoldást javasol: nemzeti szeszkvótát, illetve a szeszes italok nagybani terítéséhez kapcsolódó koncessziós rendszert.

A lapnak egy szakértő forrás elmondta, hogy első megközelítésben a kiskereskedelem koncessziós jellegű bevonása látszott a legkézenfekvőbbnek a finn, a norvég és az ausztrál modell szerint. Azaz bizonyos alkoholféleségeket csakis az arra kijelölt szaküzletekben, bizonyos időkorlátok között lehet vásárolni.

A magyarországi kisboltok jelentős részében kulcsfontosságú a szeszforgalom. Akad olyan üzlet is, ahol az egyéb termékek forgalma másodlagos, haszon is alig akad rajtuk, a bolt gyakorlatilag kocsmaként üzemel.

Cikkeinket a trafiktörvényről itt olvashatja.

origo.hu

Megtalálták Lillát

Megtalálták Lillát

Visszavonta a rendőrség a sajószentpéteri Kalina Lilla eltűnése ügyében közzétett felhívását, melyet a mai napon adtak ki, s időközben okafogyottá vált.

kalina_lilla_600

A 16 éves lány kedden tűnt el, akkor még látták az iskolájában – a miskolci Fráter György Gimnáziumban –, aztán nem adott hírt magáról, szerdán már iskolába sem ment. Családja több helyen közzétette a fényképét, eltűnése miatt a rendőrség is felhívást adott ki, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálta az ügyet.
Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán délután öt órakor arról tájékoztatta portálunkat, hogy a rendőrség visszavonta a lány eltűnése miatt közzétett felhívást, mivel az okafogyottá vált, Kalina Lilla sértetlenül hazatért.
Sz. S.

minap.hu

Lilláért aggódnak szülei, segítsünk együtt!

Lilláért aggódnak szülei, segítsünk együtt!

Kalina Lilláért nagyon aggódnak a szülei
Kalina Lilláért nagyon aggódnak a szülei
Miskolc – Eltűnt egy 16 éves lány: Kalina Lilla. Aggodó szülei keresték meg a szerkesztőségünket, akik már végighívták az összes barátnőjét, voltak az iskolában, feljelentést tettek a rendőrségen, de eddig nem jutottak nyomára.

 

Lilla kedden reggel még elment az iskolába – a miskolci Fráter György Gimnáziumba –, azóta nem látták szülei. Az utolsó óráról negyed 2-kor csengettek ki, délután 2-kor látták a Metropolnál egy barátnőjével, de hogy pontosan kivel, nem derült ki: a térfigyelő kamera felvételein épp az a terület nem látszik. Szerdán nem ment iskolába, azóta semmi hír róla.

Aki a mellékelt fotó alapján felismeri, az hívja a következő számot: 06-20-44-85-68-8

Avasi kilátó: elkezdték a festést

Avasi kilátó: elkezdték a festést

2013-05-28 14:58

festik_kilatot_130528_fkcs.jpg

Kedden megkezdték az Avasi kilátó felújításának második ütemét, azaz a homlokzati- és betonfelületek, valamint a fa- és fémszerkezetek festését, a graffitik eltávolítását.

Mint arról korábban beszámoltunk, két lépcsőben újítják fel a kilátót. A munkák néhány hete a kilátó környezetében lévő fák gallyazásával kezdődtek, a rövidtávú javítási munkákhoz pedig májusban fogtak hozzá. A terasz kilátórészének burkolat-felválását, a feljáró lépcsőfokok éleinek kitöredezését már javították, de a betonacél korrózióvédelmét is elvégzik. A felszíni csapadékelvezető-rendszer rendbetétele is folyamatban van.

festik_kilatot_130528_fkcs_2.jpg

Ahogy Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs vezetője is elmondta korábban, a MIK Zrt. az elmúlt évben is rendszeresen ellenőrizte a kilátó állapotát, a rongálásokból adódó károkat, hibákat javították, a málló részeket is eltávolították. „A mostani munkáknál ennél többről van szó”, fogalmazott a kommunikációs vezető.

festik_kilatot_130528_fkcs_4.jpg

Most – a középtávú javítási munkák közül – a homlokzati- és betonfelületek, valamint a fa- és fémszerkezetek festése, a graffitik eltávolítása következett. Az első szakaszban 2-3 millió forint értékű felújítási munkát végeztek, és nagyjából ugyanennyi áll rendelkezése a homlokzati- és betonfelületek felületkezelésére, valamint a fa- és fémszerkezetek javítására is.

minap.hu
Fotó: F. Kaderják Cs.

Döntött a parlament az e-útdíjról

OGY – Döntött a parlament az e-útdíjról

OGY - Döntött a parlament az e-útdíjról
OGY – Döntött a parlament az e-útdíjról – © Fotó: MTI
Budapest, 2013. május 27., hétfő (MTI) – Elfogadta a parlament hétfőn a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt. Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július elseje után.

Az Országgyűlés 251 igen szavazattal – 86 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett – hagyta jóvá Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztését.

A tarifákat nem rögzíti a törvény, az azokat tartalmazó rendelet tervezetét a kormány múlt csütörtökön tette közzé honlapján.

Egy zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával a parlament felhatalmazta a kormányt, hogy rendeletben állapítsa meg a mezőgazdasági termelők élőállat-szállítást és – a mezőgazdasági termények betakarításának idejére – a mezőgazdasági termények szállítását végző saját gépjárművei díjmentességének részletes szabályait.

Emellett a kormány több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot ígér a fuvarozóknak. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szombati budapesti fórumán közölte: a kabinet jelenleg négy intézkedést vizsgál. Eszerint az európai uniós minimumra csökkentenék a légrugós járművek adóját, és vizsgálják a vagyonszerzési illeték csökkentését is. A tervek között szerepel, hogy az iparűzési adóból leírható lenne az e-útdíj egy része, ezen kívül pedig egy államilag támogatott hitelkonstrukcióval is segítenék a fuvarozókat.

A kormány honlapján csütörtökön közzétett, társadalmi vitára bocsátott tervezet tengelyszámtól függően határozza meg a fizetendő infrastruktúradíjat, amelyhez a jármű környezetvédelmi besorolásától függő szorzó tartozik; a szorzat adja az útdíj mértékét.

A végrehajtási rendelettervezet alapján a tengelyszámtól függően a gyorsforgalmi utakon a legalsó, J2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti infrastruktúradíja 49,90 forint, a középső J3 kategóriában 70,02 forint, a legfelső J4 díjkategóriában pedig 108,38 forint lesz. Járműkategóriánként főúton 21,23 forinttól 36,75 forinton át a felső kategória szerinti 67,60 forintig emelkedik a díj.

A tervezetben kitérnek arra is, mekkora szorzóval kell kiszámítani az útdíjat a díjköteles gépjármű esetében a környezetvédelmi kategóriába sorolástól függően. A legrosszabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járműnél a legmagasabb a szorzó, 1,2, a legalacsonyabb szorzó értéke 0,8. A tervezet melléklete részletesen tartalmazza azokat az utakat, útszakaszokat, amelyeken útdíjat kell fizetni.

A törvény az útdíj meghatározásának összetevőit közli: az útdíj része az infrastruktúra és a külső költség díj. Az első az út építési, üzemeltetési, fenntartási és bővítési költségét tartalmazza. A külső költség díj pedig a zaj- és levegőszennyezés miatt felmerült költségeket fedezi.

A díj függ a járművek motorjának környezetvédelmi besorolása mellett a napszaktól, az évszaktól, és az út által érintett területtől is. Az elmaradott területek megközelítése olcsóbb lehet, viszont csúcsidőben – napi öt órán át – drágább lehet a díj. Semmilyen differenciáló tényező miatt nem lehet több az útdíj, mint az átlagos díj 175 százaléka.

A törvény meghatározza a befolyt útdíj felhasználásának sorrendjét is. Első helyen áll a díjszedés költsége, majd a díjköteles úthálózat üzemeltetése, fenntartása következik. Ezt követi az egyéb úthálózat üzemeltetése, fenntartása és az egyéb – ehhez kapcsolódó – állami feladatok finanszírozása. A sor végén áll az úthálózat bővítése.

Az útdíjat nemcsak a kocsikba szerelt fedélzeti eszköz közbeiktatásával lehet megfizetni, hanem előre megváltott viszonylati jeggyel is.

Az útdíjszedő üzemelteti az e-útdíj infrastruktúráját, megállapítja, kiveti és – az útdíjszolgáltatókon keresztül – beszedi a díjat. Az útdíjszolgáltató pedig lehetővé teszi, hogy a járművek üzembentartói csatlakozhassanak a rendszerhez. Az egyetemes útdíjszolgáltató bárkinek nyújtja ezt a szolgáltatást.

A törvényjavaslathoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat alapján viszonteladót is igénybe vehet majd az egyetemes útdíjszolgáltató. A módosító csomag szerint az egyetemes útdíjszolgáltató átalány-költségtérítést fizet alvállalkozóinak. Ennek nagyságát majd rendelet határozza meg. A jogszabály arra az esetre, ha elromlik a járműben a fedélzeti eszköz, amely gyűjti és továbbítja a díjfizetéshez szükséges adatokat, úgy rendelkezik, hogy csak viszonylati jegy váltásával haladhat a jármű jogszerűen az úton.

A díjfizetésért a gépjármű üzembentartója felel. Ez alól kivétel az, ha a “lebukott” járművezető személye megállapítható, mert akkor ő lesz a felelős a meg nem fizetett díjért. Az útdíjtörvény érinti a közúti közlekedésről szóló jogszabály reklámtáblákra vonatkozó passzusát is. Az általános tiltás így szól: gépjárművek közlekedésére szolgáló közút lakott területen kívüli szakasza mellett nem lehet reklámtábla, reklámhordozó vagy egyéb reklámcélú berendezés. Ezt előbb úgy oldotta fel egy módosítás, hogy a 2010. december 31-ig építési engedéllyel, közútkezelői hozzájárulással, a nem gyorsforgalmi utak mentén kihelyezett, legfeljebb 12 A/0-ás ív méretű (12 négyzetméteres) reklámfelület elhelyezésére alkalmas tábla 2015. január 1-ig kivételesen fenntartható. Az elfogadott változat viszont korlátlan ideig fenntarthatóvá teszi ezeket a táblákat.

– MTI –

Elképesztő járművek népszerűsítik a napenergiát


Elképesztő fejlődés tapasztalható a napelemes rendszereknél, amit mit sem bizonyít jobban, mint hogy a napenergia már a közeledési szegmensben is kezdi megmutatni képességeit. Az elektromos autókat töltő napelemes parkolók mellett nemrég egy tisztán napenergiát hasznosító hajó megkerülte a Földet, míg egy svájci kísérleti repülőgép napelemek által 36 órát képes a levegőben maradni. Habár az olajkorszak dominanciájának megdöntésére a következő egy-két évtizedben még nem lehet számítani, az elektromos közlekedés egyre látványosabban tör utat maga számára.

A napenergia óriási lehetőségeket kínál az emberiség számára, hiszen a Napból érkező energia sokszorosan meghaladja Föld lakosságának energiaszükségletét. A probléma, hogy mindeddig nem sikerült megtalálni a minden szempontból kielégítő technológiát a napenergia “befogására” és hasznosítására. A legelőrehaladottabb technológiák a napenergia hőcélú hasznosítását megvalósító napkollektorok, illetve a napenergiából közvetlenül áramot előállító fotovoltaikus napelemek (PV) képében mutatkoznak.

Az átalakítási hatásfokok jelenleg még igen alacsonyak, az alkalmazott anyagok és technológiák meg viszonylag drágák, így a napelem tekintetében még a világ meghatározó részén csak támogatások igénybevételével éri meg a tiszta villamos energiát előállító rendszerek kiépítése.

Habár a napelemes rendszerek ára meredek esést mutatott az elmúlt években, továbbra is érdemi költségtöbbletet mutat a hagyományos módon termelt-beszerzett áramhoz képest. Ezek közül kivételek lehetnek, az egyébként is nagyon napos területek (főként ha a villamos energia ára egyébként is viszonylag magas), illetve az olyan távoli területek, amelyek nem rendelkeznek hálózati eléréssel. Tipikusan jó példa erre India egyes területei, valamint Afrika néhány országa, de a magyar tanyavilágban is találunk olyan épületet, ahová kísérleti jelleggel napelemes rendszert telepítettek az energiaszükséglet kielégítésére.

Földön

A villamos energia számos kiváló tulajdonsága mellett továbbra is küzd a tárolhatóság problematikájával, ami alól természetesen a zöld áram sem kivétel. A napelemek általi villamosenergia-termelés időszakossága a háztartási célú egységek esetében is igényli a fejlettebb energiatárolási eszközöket, de az áramtárolás szükséglete hatványozottan jelentkezik az elektromos meghajtású közlekedési eszközöknél. Az akkumulátor-technológiákban zajló fejlődést jól példázza az autóiparban piacra kerülő elektromos hajtáslánccal bíró gépkocsik számának bővülése. Habár az elektromos autók még viszonylag kis számban vannak jelen az utakon, a Nemzetközi Energia Ügynökség várakozása szerint az évtized végére a jelenlegi pár tízezres darabszám közel 20 millióra nőhet. Az olyan specializált, és exkluzív típusokat gyártó márka mellett mint a Tesla, a nagy múltú autógyártók is sorra fejlesztik elektromos autóikat, így a Nissan, a Chevrolet és az Opel már rendelkezik is kereskedelmi forgalomba bocsátott modellekkel, de a többi márka mérnökei sem ülnek ölbe tett kézzel.

Az elektromos autók önmagukban azonban még nem feltétlenül jelentek tisztább közlekedési eszközt, hiszen nagyon fontos a felhasznált villamos energia eredete is. Az elmúlt években, főként az Egyesült Államokban indult útjára az a kezdeményezés, hogy a napelemekkel fedett parkoló-töltőállomásokat építsenek ki az elektromos autók számára, ezzel biztosítva azok valóban környezetkímélő üzemeltetését. Az európai piacin ezzel szemben például van olyan szereplő, amely szélerőművekbe fektet be, és vállalja, hogy az általa piacra dobott elektromos autók fogyasztásának megfelelő energiamennyiséget a szélfarmjai által “tiszta forrásból” betáplálja a villamos energia rendszerbe.
Elképesztő járművek népszerűsítik a napenergiát
Az olyan fejlődő technológiák esetében mint a napenergia-hasznosítás és az elektromos meghajtású közlekedés mindig nagy szerepet játszanak az első kísérleti megoldások, illetve az általuk végrehajtott demonstratív rekordkísérletek. Az elmúlt két hétben két ilyen kezdeményezés is bejárta a nemzetközi sajtót: az egyik a világ legnagyobb napelemes hajója, a PlanetSolar, a másik pedig a világ első tisztán napelem hajtotta repülőgépe, a Solar Impulse.

Vízen

A PlanetSolart 2010 márciusában bocsátották vízre. A 31 méter hosszú hajót hozzávetőlegesen 500 négyzetméteren fedik napelemek, amelyek összeteljesítménye 93 kW, így a világ legnagyobb napelemes vízi járművének számít.

A hajó 2010 szeptemberében Monacóból indult el azzal a céllal, hogy megkerülje a Földet, amelyet 584 nap alatt teljesített is. A kb. 15 millió euróból elkészülő mérnöki műalkotás ezzel az első olyan jármű volt a világon, amely kizárólag napenergia felhasználásával kerülte meg a Földet.

A PlanetSolar nemrég azzal került be ismét a sajtóba, hogy újabb transzatlanti útja során a korábbi rekordját 4 nappal megjavítva mindössze 22 nap alatt elérte a Karibi-térséget. A hajó jelenleg Miamiba tart, amelyet követően kutatóexpedícióra indul, és a Golf-áramlatot fogja tanulmányozni.
Elképesztő járművek népszerűsítik a napenergiát
Levegőben

A Solar Impulse egy kísérleti repülőgép, amely tisztán napenergiát használ, és éjszaka is képes repülni a nappali üzem során feltöltött akkumulátorainak köszönhetően. A svájci fejlesztésű gép szárnyfelületén mintegy 200 négyzetméternyi napelem található, amelyek négy villanymotort hajtanak meg. A Solar Impulse önállóan képes felszállni, és ezt követően akár 36 órát is a levegőben tud tölteni.

Az egyszemélyes kísérleti gép tavaly repülte át az Atlanti-óceánt, most pedig az Egyesült Államokat szeli át nyugatról kelet felé tartva. A repülőgép a napokban javította meg korábbi távolsági rekordját, az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között 18 óra 21 perces időtartam alatt 1541 kilómétert tett meg.

A Solar Impulse csapata 2015-re újabb nagy terveket sző, a várakozások szerint hasonlóan a PlanetSolarhoz megkerülnék a Földet.
Elképesztő járművek népszerűsítik a napenergiát
Habár a kőolaj várhatóan még a következő évtizedekben is meghatározó eleme lesz a közlekedésnek, az elektromos autók terjedése és az olyan kísérleti projektek, mint a PlanetSolar és a Solar Impulse jól jelzik, hogy a földön, vízen és levegőben egyaránt körvonalazódik már egy új és tisztább közlekedési forma, amely a környezetet kevésbé terhelve képes továbbvinni a globalizáció folyamatait.

forrás:Portfolio.hu

Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nézze meg, milyen programok várják Önt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és válogasson közülük kedvére!

 

Május 25. szombat

  • 10.00–20.00 Kuruc Vigasság. Görömbölyi Művelődési Ház előtt.
    10.00 Főzőverseny megnyitója, csapatok köszöntése, versenyszabályzat ismertetése.
    11.00 Megnyitó
    11.30 Óvodások gyermekműsora
    11.45 Vitéz László bábelőadás. Kemény Henrik féle verzióban
    12.30 Tapolcai Dalkör előadása
    12.45 Abaúj vár vitézeinek harci bemutatója korabeli ruhákban, páncélokban.
    13.15 Görömbölyi Népdalkör műsora
    13.30 Flying Colours kaszkadőr csapat ugró bemutatója
    14.00 Gönci Betyárok versenye, és bemutatója
    14.30 Így iszik a kuruc verseny népzenés, bordalos aláfestéssel
    15.00 A Szűcsék zenekar. Kuruc dalok, nóták hegedűn, bőgőn, tárogatón.
    16.00 Tobán néptáncegyüttes műsora táncházzal
    17.00 Főzőverseny eredményhirdetése
    17.30 Hangol a gönci Cross Road zenekar
    18.00 Cross Road zenekar koncertje
  • 10.00 II. Nemzetközi Cheerleading Fesztivál. Generali Aréna,
    09.00 Regisztráció
    10.00 Megnyitó: Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Árpa Attila, a MAFSZ elnöke
    10.15 Közös bemelegítés a résztvevő csapatoknak
    10.35 Közös koreográfia a résztvevő csapatoknak
    11.05 Közös akrobatika és felkészülés a Guinness rekordra
    11.35 Cheerleader Ki mit tud? Cheerleader csapatok vicces és látványos versenye sok játékkal
    12.30 Miskolc Steelers amerikaifutball-bemutató
    12.50 Közönségjátékok értékes nyereményekért (Élj Aktívan, Avon, Borsod Klíma)
    „Pomponlányok- ahogy én látom” rajpályázat eredményhirdetése és díjátadója a Premier Művészeti Iskolával
    13.30 Cheerleader csapatok bemutatója
    Közben: Emődi fúvószenekar bemutatója, Lenkysystem világbajnok ugrálókötél-csapat bemutatója
    15.30 Guinness-rekordkísérlet: Legtöbb Cheerleader emelés egyszerre (sportolók részére). Pompontánc (egyszerre sok-sok ember táncol pomponnal egy helyen) Minden fiatalt, gyermeket, nagymamát és anyukát, apukát, szomszédot, baráti társaságokat is várnak egy közös pompontáncra. A legtöbb diákkal regisztráló suli sportfelszereléseket nyer.
    16.00 Fesztiválzárás
    – közös koreográfia bemutatása
    – Guinness regisztrálók közt nyereménysorsolás és díjátadó
    – Legtöbb taggal regisztráló iskola díjátadó (Rosco sport)
    – Élj Aktívan sorsolás és díjátadó
    – záróbuli a Rockwellben
  • 09.00 – 14.00 I. világháborús temetőtakarítási önkéntes akció és interaktív történelemóra. Hősök temetője.
  • 09.00 Mozdul az Avas. Rendezvénysorozat, amely főzéssel kezdődik. Avastetői sportpálya.
  • 15.00 Avasi gyermeknap. Kézműves játszóházzal, táncházzal, könyvkuckóval és papírszínházzal. Avasi Gimnázium előtti tér.
  • 16.00 Apa figyelj rám! Halász Judit koncert. Művészetek Háza.

Május 26. vasárnap

  • 10.00 II. Tapolcai Családi-, és Gyermeknap. Miskolctapolca Park Hotel
    10.15 Óvodás táncbemutató
    10.30 Miskolci Csodamalom Bábszínház Micike a picike című előadása
    11.10 A Miskolci Musical- és Dalszínház Vuk című zenés, interaktív műsora.
    11.45 Bohóc műsor
    12.15 The Sign tinédzser együttes koncertje
    13.00 Családi sorverseny (ügyességi versenyek)
    14.00 Fathers együttes koncertje
    15.00 Retro dalok a Miskolci Musical- és Dalszínház előadásában
    15.30 Parkour akrobatikus bemutató
    16.00 Sport versenyek, rajzversenyek eredményhirdetése
    17.00 Retro Music Band koncert
  • Egészség sátor: ingyenes vérnyomásmérés, vércukorszint mérés, hallásvizsgálat
    Belső helyszín: Játszóház gyermekeknek, Forma 1 Monaco-i Nagydíj kivetítőn.
    16.00 – 22.00 Szabad egy táncra? Szinva terasz
    16.00 – 16.40 Agyagbanda (Moldvai népzene, táncház)
    16.40 – 16.50 Port de Bras
    16.50 – 17.10 Miskolci Majorette cadet csoport
    17.10 – 17.40 Kreatív Táncstúdió modern tánc
    17.40 – 18.00 Miskolci Majorette senior csoport
    18.00 – 18.50 Ködmön Formációs Táncegyüttes Társastánc
    18.50 – 19.00 MKK Zumba csoport
    19.00 –19.05 Flash Mob – Szabad egy táncra?
    19.05 –19.15 MKK Zumba csoport
    19.30 –20.30 Fantasy Duo – RETRO Utcabál
    20.30 – 21.30 Disco Lui Big – Retro Disco
    Kiegészítő programok: szerelmi palackposta, titkos üzenetek a Szinván, társasjátékok, arcfestés, hennázás, párválasztó karkötők, szerelmi posta és jósda, twistar, szerelmesek hídja.
  • 09.00 Gyermeknap a diósgyőri várban. Tárlatvezetéssel, kiállításokkal. Diósgyőri vár.
  • 10.30 Pom Pom meséi. Gyermeknapi előadás. Csodamalom Bábszínház.

Május 27. hétfő

  • 13.00 Ezüst-fürt tánc előválogató. Ifjúsági Ház.
  • 15.00 Agrár szakemberek tájékoztatója, szaktanácsadás. A Miskolci Vasas Nyugdíjas Klub szervezésében. Vasgyári Közösségi Ház.
  • 16.30 Az idősödő emberek aktív életkorának meghosszabbítási lehetőségei. Felszegi Sára előadása. Petőfi u.1-3., tanácsterem.
  • 17.00 MuzsiKaland. Zenés ismeretterjesztő. Flach Antal csembalóművész II. Rákóczi Ferenc korának zenéjét mutatja be. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.

Május 29. szerda

  • 16.30 Írók, ha olvasók. Vendég: Györgyei Géza író, akinek műveiből Vajda Éva előadóművész olvas fel részleteket. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár.
  • 17.00 Miskolc és művészei 3. Pódiumbeszélgetés Pálfalusi Attila festőművésszel és barátaival. Miskolci Galéria, Petró-ház.
  • 17.00 A mosolyról. ArTTér. Lézerpont Látványtár.

Május 30. csütörtök

  • 17.30 Előadások a történettudomány köréből. Horváth Emőke előadása Az angyalok és művészeti ábrázolásaik címmel. MAB székház.
  • 18.00 Kincses Margit négykezes zongoraestje. Zenepalota, Bartók terem.

Május 31. péntek

  • 19.00 Feel Harmonic Love. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén fellép Radics Gigi, Király Viktor, Király Linda, Szolnoki Péter, László Boldizsár, Pál Dénes. Miskolc Városi Szabadidőközpont.
  • 19.00 Érdek, érték, világkép. Szeretetvendégség. Kötetlen beszélgetés az élet fontos kérdéseiről keresztény szemmel. Avasi Színházterem, előtér.
  • 20.00 Feledi Projekt: Bodies Communication. Jónás Zsuzsa és Feledi János előadása a kortárs művészeti sorozat részeként. Miskolci Galéria, Rákóczi-ház.

Június 1. szombat

  • 08.00 Kárpát kupa. Harcművészeti viadal. Városi Szabadidőközpont.
    08.00 – 9.00 regisztráció
    09.00 – 12.00 gyermek és ifjúsági kategória versenyei
    12.00 – 16.00 felnőtt és női kategória versenyei
    16.00 – 17.00 Super-fight küzdelmek, harcművészeti bemutatók
    17.00 – 19.00 döntők
    19.00 – 20.00 gálaműsor (Harcos Magyar díj átadása)
  • 10.00 –12.00 Mesterkedő. Képzőművészeti gyermekfoglalkozás. Miskolci Galéria, Rákóczi-ház.

Forrás:boon.hu

Nagycsaládosokat is várnak a miskolci kisvasúti napra

Nagycsaládosokat is várnak a miskolci kisvasúti napra

Nagycsaládosokat is várnak a miskolci kisvasúti napra
Miskolc – E hét szombaton rendezik meg a lillafüredi kisvasút napját, melynek keretében különvonat indul a menetrend szerinti vonatok által nem érintett szárnyvonalon fekvő Ortástető állomásig.

 

A szervezők nagycsaládosokat is várnak a rendezvényre. Számukra külön kedvezményes jegyváltási lehetőséget nyújtanak, legalább három gyermek és két felnőtt együtt utazása esetén valamennyien kedvezményes árú gyermekjegyet válthatnak a különvonatra.

A programról részletes tudnivalók és jelentkezési információk az alábbi honlapokon találhatók:

https://www.jakadam.hu/99aloldalak/04laev/04-5_ortasteto1305.html

https://www.laev.hu/

https://www.eszakerdo.hu/

Már a nyáron miskolci pályára állhatnak az új villamosok

Már a nyáron miskolci pályára állhatnak az új villamosok

 

skoda_proto_vill_plzen_minaphu.jpg

Július közepén érkezik Miskolcra az első két új Skoda villamos. A két prototípus márciusra készült el a Skoda pilseni gyárában, a sikeres gyári mérések után jelenleg csehországi síneken róják próbaköreiket – az első erről készült fotókat több oldal, egyebek mellett a minap.hu is közzétette Facebook oldalán.

Szőnyi Péter, a Zöld Nyíl villamosprojekt projektigazgatója elmondta, ütemtervnek megfelelően már két hónapja a tesztpályán tesztelik a villamosainkat, és az elmúlt héten már kimentek a pilseni villamospályára is.

– Az, hogy a prototípusaink elhagyták a gyárat, még nem azt jelenti, hogy forgalomba adták volna őket, hanem városi környezetben is el kell végezni bizonyos teszteket, melyeket Nemzeti Közlekedési Hatóság előírt – mondta Szőnyi Péter.

skoda_proto_vill_plzen_03_minaphu.jpg

A Skoda Miskolcra érkező 26THU3 típusú prototípusainak egyébként összesen több mint 30 tesztet kell elvégeznie, ennek egy részét, a gyári tesztpályán már elvégezték. Eddig az elektronikát, a hatást, a fékezést tesztelték egyebek mellett, eddig mindet pozitív eredménnyel zárták. Ezek persze a hatóság által előírt tesztek, ezen kívül a Skoda szakemberei egy sor saját tesztet is elvégeztek szintén sikerrel, hiszen ez volt az előfeltétele annak, hogy egyáltalán elhagyhassák a járművek a pilseni gyárat, ugyanis vannak azonban olyan próbák, melyekhez a ügynevezett közfogalmi pálya szükséges, ezek egy részét a pilseni, egy részét pedig a miskolci villamospályán végzik el. A pilseni tesztekről egyébként több képet is közölt egy helyi közlekedéssel foglalkozó portál, a www.plzensketramvaje.cz. A képeket azóta több magyar portál, a Miskolc Televízió híradója, sőt Pillanat/kép rovatunkban Facebook-oldalunkon már mi magunk is bemutattuk.

– Miskolcra július közepén, számításaink szerint 15-e és 20-a között fog érkezni mind a két jármű, várhatóan egyszerre. Augusztus elején pedig, a megfelelő hatósági ellenőrzés után az egyik jármű kijöhet a miskolci pályára és itt fogja megtenni azt a 10 ezer kilométeres próbafutást, ami szükséges a hatósági engedély megszerzéséhez. A másik jármű ez alatt a járműtelepen végzi el azokat a teszteket, melyek Miskolcra vannak delegálva – mondta a projektigazgató.

skoda_proto_vill_plzen_01_minaphu.jpg

Miskolc városa a Zöld Nyíl villamosprojekt keretein belül összesen 31 új, Ganz-Skoda típusú villamost szerez be. A szerelvények egyenként mintegy 200 utast képesek befogadni, gazdaságosabban üzemeltethetők, mint például a buszközlekedés. Egyterűek, az utasok által teljes hosszában átjárhatók, teljesen légkondicionáltak, 100 százalékban alacsonypadlós villamosok lesznek.

skoda_proto_vill_plzen_02_minaphu.jpg

Tajthy Á.
fotó: www.plzensketramvaje.cz

minap.hu