Tag: orbán viktor

Foggal-körömmel védi a bíróság Orbán falujának polgármesterét

Foggal-körömmel védi a bíróság Orbán falujának polgármesterét

2014. március 6., csütörtök 18:12 |

Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere gázszerelőből néhány év alatt az ország egyik leggazdagabb embere lett. A 444.hu meg szerette volna nézni a polgármester vagyonnyilatkozatát, aki azonban több körben sem volt hajlandó megmutatni. Amikor a lap bíróság elé vitte az ügyet, mondván választott politikus vagyoni helyzetét szeretné megismerni, a bíróság meglepő lépést tett: még tárgyalást sem írt ki, anélkül utasította el a kérést, hogy egyáltalán meghallgatott volna bárkit.

A bíró azzal érvelt: nem mondták meg az önkormányzatnak, hogy miért akarják megnézni Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát, márpedig az információs törvény módosítása szerint „csak úgy” nem muszáj kiadni a papírokat. így az újságírók érvelni sem tudtak, hogy a közérdekre hivatkozva kérik az adatokat.

Mészáros Lőrinc ugyanis nem egyszerű falusi polgármester, hanem Orbán Viktor szülőfalujának polgármestere. Vagyona a Fidesz 2010-es megválasztása óta akkorát nőtt, hogy jelenleg az ország 88. leggazdagabb embere, vagyonát 6,9 milliárd forintra becsülik.

Az Index is beszámolt arról, hogy az ügyes Mészáros sorban nyeri a milliárdos megbízásokat az állami közbeszerzéseken. Ángyán József is előhozta a nevét, amikor az állami földmutyikról beszélt.

A bíróság egyébként az információs törvény szigorításának következtében tagadhatja meg a választ: a tavaly sürgősséggel elfogadott szigorítás miatt ha valaki “visszaélés szerű adatigénylés” okán szeretne információhoz jutni, akkor az állam azt megtagadhatja.

Orbán Viktor vagyonnyilatkozata

Itt van Orbán Viktor vagyonnyilatkozata

MTI
2014. január 31. 21:31
 orban
Felcsúton vásárolt ingatlant tavaly Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a pénteken közzétett vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy csökkent a jelzáloghitelének még fennmaradó része, és hogy tavaly már nem volt bevétele könyvkiadásból.

A kormányfő honlapján közzétett vagyonnyilatkozat szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a Fidesz-elnök feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter – közös tulajdonban lévő – belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.

A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy a miniszterelnök tavaly szeptemberben vásárolt ugyancsak Felcsúton egy lakóházat, amely a telekkel együtt több mint kétezer négyzetméter.

Autója továbbra sincs a kormányfőnek. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról Orbán Viktor: akkor 1 millió 210 ezer forintot tüntetett fel, most 1 millió 354 ezret. Idei vagyonbevallásában már nem szerepel az az ötmillió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítás, amely felesége örökségéből származott, és a közös számlájukon volt.

Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, 9,3 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt nagyjából egymillió forinttal csökkent a tartozása.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.

A miniszterelnöknek 2013-ban már nem volt jövedelme könyvkiadásból.