Tag: Épül a Tapolcai strand

Medenceburkolás és vezetéképítés Tapolcán

Medenceburkolás és vezetéképítés Tapolcán

 

tapolca_strand_epites_140624ml_56.jpg

Már felvonultak a burkolók, tehát hamarosan elkezdik lerakni a Miskolc-Tapolcai fürdő 50 méteres medencéjének a csempéjét. Az épületekkel is folyamatosan halad a kivitelező, és jól érzékelhető a változás a dombháznál, ott ugyanis elérkeztek már a tetőszigeteléshez. A fürdőfejlesztés érint kerítésen kívüli területeket is: elkezdődött a távhővezeték kiépítése a Kemény Dénes Sportuszoda és az Aradi sétány között.

tapolca_strand_epites_140624ml_13.jpg

Az építkezéseken mindig látványos haladást jelent, ha újabb és újabb téglafalak jelennek meg, a Miskolc-Tapolcai Strandfürdő régi főépületénél pedig most ez történik: már falaznak az első emeleten is. De lényegében az egész épületen dolgoznak: a földszinten például a gépészeti szerelés folyik, az elsőn a falazás mellett még bontanak is az aljzaton, szigetelik a masszázsépület tetejét, a tető acélszerkezete a kúpok levágásával egyetemben már elkészült, most a kiegészítő gyűrűket emelik be sorra.

tapolca_strand_epites_140624ml_46.jpg

Az egészen új elemek közül jelenleg a szaunatornyok mutatják leginkább magukat: már áll a három torony acélszerkezete, és elkezdődött a tornyok közötti acélfolyosó szerelése is. A főépület íves teraszrésze is formát ölt lassan. – Emellett nagyon sok olyan munkafolyamattal is halad a kivitelező, ami nem látványos, de nagyon fontos, ilyen például a főépületben a tűzgátló festés, a lift alap elkészítése vagy a belső medencék betonacél-szerelése – tette hozzá Pásztor Attila, a Miskolci Városfejlesztési Kft. projektmenedzsere. Hasonlóan ütemesen haladnak az öltözőépülettel: készül a gipszkarton vázszerkezet, folyik a gépészeti szerelés, a falazások, és már beemelték a lelátóelemeket.

tapolca_strand_epites_140624ml_39.jpg

A medence burkolásának előkészítése is elkezdődött, a túloldalán található dombháznál is folyik a lelátók szerelése, és a már a gépészeti és villanyszerelésnél, tetőszigetelésnél tartanak. Mindeközben természetesen dolgoznak a közművek kiépítésén is. Ehhez nemcsak a fürdő területén belül kell dolgozni: a héten elkezdődött a strandfürdő távhővezetékének kiépítése a Kemény Dénes Sportuszodától az Aradi sétány irányába. A tervek szerint az uszoda és a Fagyöngy utca között nem kell a forgalmat korlátozni a vezetéképítés miatt, azonban számítani kell földmunkagépek, teherautók mozgására, így a közlekedők – gyalogosok, kerékpárosok és járművezetők – fokozott figyelmére van szükség.

A Fagyöngy és a Csabai utcán várható majd félpályás útlezárás július 1-jétől a munka befejezéséig. Az érintett közterületeket, a közlekedést esetleg gátló bontásokat a lehető leghamarabb, ha kell szakaszosan is helyreállítják. Ugyanakkor jó tudni: a távhővezeték a strand területén lévő fogadóvezetékhez augusztus elején csatlakozik. A közterületen az utómunkálatok november 30-áig tarthatnak.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.

Ez a beruházás ne váljon politikai játszmák színterévé

„Ez a beruházás ne váljon politikai játszmák színterévé!”

2014-03-05 18:04

tapolca_strandepites_131212_ja_15

Földesi Norbert MSZP-s frakcióvezető szerint „nem miskolci és nem magyar rendszámú” autókat láttak a miskolctapolcai beruházás területén, ezért információkat kérnek: a fővállalkozó milyen alvállalkozókat vont be a strandépítésbe? – Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a város vezetői és a miskolciak mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a nagyszabású beruházás ne váljon politikai játszmák színterévé – reagált a Városháza az elhangzottakra.

– A jelenlegi városvezetésnek sikerült elindítania azt, amit az előző két ciklus vezetésének nem. Most már, szerencsére nem arról kell beszélni, hogy a tapolcaiak el akarnak szakadni a várostól, hanem arról, hogy a miskolciak és tapolcaiak által régóta várt fejlesztések kezdődhettek meg a borsodi megyeszékhelyen – áll egyebek mellett a városházi közleményben.

A miskolci szocialisták szerint „érdekes feliratú”, „nem miskolci és nem magyar rendszámú” autók állnak az épülő miskolctapolcai strand területén – erről beszélt Földesi Norbert MSZP-s frakcióvezető szerdai sajtótájékoztatóján.  – Teljesen értetlenül állunk az előtt, hogy kerülnek az építési területre ilyen rendszámú autók – mondta Földesi Norbert. A frakcióvezető felszólította Kriza Ákos polgármestert, hogy a holnapi közgyűlésen napirend előtt tájékoztassa a testületet arról, hogy a fővállalkozó milyen alvállalkozókat vont be a strandépítésbe. Tájékoztatást várnak arról is, hogy hány miskolci cég dolgozik az építési területen. Kérdés ugyanakkor Földesi szerint az is, hogy az autók csupán parkoltak, utasai turistaként voltak ott, vagy dolgozni jöttek az építési területre?

xx xx xx

– Sajnálatosnak tartjuk, hogy a város fejlesztését szolgáló beruházásait folyamatos és alaptalan támadások érik. Ez történik most a tapolcai strand építésével kapcsolatban is. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a város vezetői és a miskolciak mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a nagyszabású beruházás ne váljon politikai játszmák színterévé – reagált a Városháza az elhangzottakra. Mint írják: „A jelenlegi városvezetésnek sikerült elindítania azt, amit az előző két ciklus vezetésének nem. Most már, szerencsére nem arról kell beszélni, hogy a tapolcaiak el akarnak szakadni a várostól, hanem arról, hogy a miskolciak és tapolcaiak által régóta várt fejlesztések kezdődhettek meg a borsodi megyeszékhelyen.

„Az újabb vádak szerint a miskolci vállalkozók helyett román cégek vesznek részt az építkezésben. Mint ismert, a pályázatot elnyerő kivitelező, a ZÁÉV Építőipari Zrt. a földmunkákat a miskolci MIZSIK Kft.-vel végezteti, a további szakági munkák elvégzésére is több miskolci alvállalkozóval tárgyalnak. A kivitelező, a városvezetők kérésére, minden olyan munkálatot, amelyet helyi cégek el tudnak vállalni, velük végezteti el. Jelenleg az építési területen kb. 80 ember dolgozik.  Nagy részük a budapesti GEDI Szerkezetépítő Kft. alkalmazásában áll. Ez a kft. több erdélyi magyar munkavállalót is alkalmaz, akik közül 8-an dolgoznak az építkezésen. Az alvállalkozók saját maguk választják ki munkavállalóikat, ebbe nem szólhat bele senki, hiszen ez így van minden törvényesen működő vállalkozás esetében.

Szomorú, hogy bizonyos politikai erők még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy a határainkon túl is élnek honfitársaink, akik nem önszántukból kerültek a határ túloldalára. Románnak tilulálják az erdélyi magyarokat, a székelyeket. Így próbálják megtéveszteni a városlakókat, hogy szavazatokat nyerjenek. Ezek a politikusok már többször is bizonyították tudatlanságukat és a szolidaritás hiányát, amikor ugyanezekkel a módszerekkel szólítottak fel a kettős állampolgárság elutasítására, vagy amikor erdélyi magyar társaikat románul köszöntötték.
Ezúton szeretnénk elhatárolódni ezektől az alaptalan vádaktól, egyben felszólítjuk a támadások mögött állókat, hogy ne manipulálják a városlakókat! Örüljenek együtt a miskolciakkal azoknak a fejlesztéseknek, beruházásoknak, amelyek szebbé teszik városunkat” – áll a városháza közleményében.

Minap.hu

A hideg sem akadály – most is dolgoznak Tapolcán

A hideg sem akadály – most is dolgoznak Tapolcán

 

tapolca_strandepites_140128_ja.jpg

A medence földmunkáival már elkészültek, így a beköszöntött valódi tél, a fagyok miatt egyedül a szerelőbeton hiányzó részét nem tudják lerakni Miskolctapolcán. Tovább halad viszont a vasszerelés, dolgoznak az új fürdő épületein, és a jövő héten munkába áll a dombház építéséhez szükséges daru is.

tapolca_strandepites_140128_ja_10.jpg

Az eddigi enyhe tél kedvezett a szabadtéri beruházásoknak, hiszen nem akadályozta fagy a munkát. A miskolctapolcai fürdőfejlesztést a mostani időjárás, az – egyre nagyobb – hó és a hideg sem akasztja meg. Hiszen, ahogy nem egészen két héttel ezelőtt beszámoltunk róla: a medence földmunkái elkészültek, elkezdődött a szerkezetépítés, ami a technológiai előírások betartásával akkor is folytatható, ha esetleg beáll a fagy.

– Az úszómedence ágyazatkészítése befejeződött. A szerelőbeton hiányzó részét, ami a teljes felületnek mintegy 25 százaléka, egyelőre nem lehet lerakni a hideg éjszakák miatt, azonban a vasszerelés halad tovább – kaptuk a tájékoztatást a projektgazda Miskolci Városfejlesztési Kft-nél.

tapolca_strandepites_140128_ja_4.jpg

Ugyancsak folytatódik a fő- és az öltözőépületen a munka: amit szükséges, azt elbontják, illetve előkészítik a továbbiakra. A gépészetet takaró, illetve majd a lelátóknak is helyet adó dombház helyét kitűzték, kész a darualap is, és a jövő héten már munkába is áll a gépezet.

Cs. M.
fotó: Juhász Á.