Archive for: november 2014

Egy lengyel település elöljárói szerint Micimackó maga az erkölcstelenség

Egy lengyel település elöljárói szerint Micimackó maga az erkölcstelenség

Micimackós játszóteret avattak volna, de a mesefigurát túlságosan alulöltözöttnek találták egy lengyelországi település elöljárói. A probléma az, hogy nincs rajta nadrág – így indokolta a döntést a lengyelországi Tuszyn város képviselő-testülete.

micimaci.gif
Fotó: Tumblr

betiltották Micimackót

 

Több generáció a legszebb gyermekkori emlékeit köti a szerény értelmű medvebocshoz – egy lengyel település elöljárói szerint azonban az említett medve maga az erkölcstelenség.

Micimackós játszóteret avattak volna, de a mesefigurát túlságosan alulöltözöttnek találták egy lengyelországi település elöljárói. A probléma az, hogy nincs rajta nadrág – így indokolta a döntést a lengyelországi Tuszyn város képviselő-testülete.

A mesefigura hátráltatja a lengyel ifjúság fejlődését

A városatyák konzervatív tagjai szerint sovány érv, hogy a medve nem teljesen meztelen, hiszen pólója csak a pocakját takarja. Azt is csak félig.

forrásbors.hu/velvet.hu

Közlemény – Jobbik: Bérmegállapodás az alacsony fizetésekért?

Közlemény – Jobbik: Bérmegállapodás az alacsony fizetésekért?

150_456_nskfjc_avas_kilato_foto6

Miskolc – Történt-e bérmegállapodás a Bosch és a Takata között a bérek mesterségesen alacsonyan tartásáról. Erre volt kíváncsi pénteki sajtótájékoztatóján Badány Lajos, a Jobbik önkormányzati képviselője.

A politikus hangsúlyozta: egy nagyobb létszámú dolgozót foglalkoztató vállalat megjelenése mindig keresleti versenyhelyzetet teremt a helyi munkaerőpiacon. A toborzás során az újonnan induló cég azonos munkakörben rendre magasabb béreket kínál leendő alkalmazottainak, mint a régebben megtelepült vállalatok. Csak ezáltal tudja elérni, hogy a csekély számú magasan képzett munkaerőt átcsábítsa saját cégéhez, illetve alacsonyabb foglalkoztatási kategóriában is minőségi dolgozói állomány állhasson rendelkezésére. Ezzel szemben a meghirdetett állásokra jelentkezőktől rendre olyan visszajelzés érkezik, hogy a Bosch és Takata ajánlata között semmi eltérés nem tapasztalható, hívta fel a figyelmet Badány Lajos, aki az alábbi kérdéseket fogalmazta meg:

Van-e tudomása arról a városvezetésnek, hogy a Miskolcon megtelepedett multicégek között hallgatólagos egyezség köttetett volna a bérszínvonal alacsony szinten történő egységesítése vonatkozásában, elkerülve ezáltal a bérversenyt? Volt-e a város és a Takata között valamilyen előzetes megállapodás, irányelv a foglalkoztatottak számán túl az elvárható minimális fizetésekre nézve?

A politikus szerint tényleges versenyhelyzet hiányában így legfeljebb odáig javulhatnak a helyi foglakoztatási viszonyok, hogy ezer közmunkás helyébe ezer minimálbéren tengődő alkalmazott lép, akiknek jövedelme legfeljebb munkaerejük újratermeléséhez elegendő. „Emlékezzünk ezzel kapcsolatban Gandhi szavaira: Ha csupán annyi a fizetésed, ami lakhatásra és élelemre elég, akkor rabszolga vagy. Sajnos sok miskolci honfitársunk számára jelenleg még ez a státusz sem biztosított” – fogalmazta meg véleményét Badány Lajos.

– Jakab Péter, Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke, miskolci frakcióvezetője –

Önkormányzati Szervezetfejlesztési Szakmai Nap Budapesten

Önkormányzati Szervezetfejlesztési Szakmai Nap

WP_20141113_002

2014. november 13-án került megrendezésre az Önkormányzati Szervezetfejlesztési Szakmai Nap Budapesten. A szakmai napot Felsőzsolca, valamint további 13 olyan konvergencia-régióbeli önkormányzat szervezte meg, amelyek az ÁROP-1.A.5-2013 pályázati felhívás keretében részesültek vissza nem térítendő támogatásban az önkormányzati szervezetfejlesztési feladatok végrehajtására.

A szakmai nap első felében az önkormányzatok szakértői ismertették a Magyary Program hatását a projektek végrehajtása során alkalmazott módszertanokra. A szakmai munka három szekcióban folyt. A Szervezeti beavatkozási területhez kapcsolódó feladatok végrehajtását kielemző szekcióban dr. Pataki Anett jegyző asszony képviselte Felsőzsolcát. A felsőzsolcai szervezetfejlesztési projekt keretében sor került a támogató infrastruktúra és szerződéses kapcsolatok felülvizsgálatára, a kiszervezett és kiszervezhető feladatok költség-haszon elemzésére, valamint a ZsolcaTV új irányítási modelljének a kidolgozására. A feladat elvégzése során nemzeti szintű jó gyakorlatként jelent meg az SLA típusú szerződések alkalmazása. Az SLA típusú szerződések esetében a szolgáltatási szerződések rögzítik a szolgáltató és az Önkormányzat közötti megállapodást a nyújtott szolgáltatásra, annak minőségére és körülményeire vonatkozóan. Ezáltal a nem megfelelő minőségű szolgáltatás esetében az Önkormányzatnak van kellő jogalapja arra, hogy visszautasítsa a szolgáltató kifizetését.

WP_20141113_10_24_45_Pro

 

A második szekció munkájában Felsőzsolca képviseletében dr. Rónai István aljegyző vett részt. E szekció keretén belül a költségcsökkentési- és hatékonyságnövelési stratégia kidolgozása, a feladatellátási- és finanszírozási modell kidolgozása, a települési közszolgáltatások összehangolása, valamint a térség feladatellátási modelljeinek felülvizsgálata volt a középpontban. Felsőzsolca esetében a GAMESZ finanszírozási modellje került kidolgozásra és ez lett bevezetve. Egy olyan modell készült el, amely kis módosításokkal alkalmazható a jövőben az Önkormányzat többi intézményében is, ezáltal is javítva a pénzügyi tervezés hatékonyságát és alkalmazkodását a megváltozott finanszírozási rendhez. Nemzeti szintű jó gyakorlatot képvisel a projekt keretében az állampolgári szempontok összehangolását célzó műhelymunka, amely előmozdította a nem önkormányzati szolgáltatásnyújtók (köztisztaság, óvodai ellátás, közétkeztetés, gyermek- és háziorvosi ügyelet, közfoglalkoztatás, ZsolcaTV, hulladékgazdálkodás) és a fogyasztók közötti termékeny dialógus kibontakozását. A műhelymunka keretében megbeszélt javaslatok gyakorlatba ültetése folyamatosan zajlik, aminek eredményeként az Önkormányzat hatékonyan el tudja látni a lakosság életkörülményeit javító érdekképviseleti feladatát.

WP_20141113_005

A harmadik szekció a szakmai folyamatok és a humánerőforrás-gazdálkodás felülvizsgálatával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok megosztását tűzte ki célul. dr. Pataki Anett Felsőzsolca Város jegyzője kiemelte, hogy a projekt keretében felülvizsgált három folyamat esetében (Közös Hivatalon belüli információáramlás, Szerződéskötés- és nyilvántartás folyamata, Támogatási Alap felhasználási és elszámolási folyamata) nemcsak a szükséges munkaidő csökkenése, hanem az érintett lakosokra és helyi szervezetekre eső adminisztrációs terhek csökkentése volt a cél. Kiemelte továbbá azt is, hogy nem elégséges a folyamatok felülvizsgálata, hanem egy új folyamatmodell kidolgozása szükséges. Minden esetben szükséges az új folyamatok megismertetése a Hivatal munkatársaival, valamint a folyamatos javulást szem előtt tartó gondolkodásmód megismertetése és megkedveltetése a munkatársakkal. Csakis így biztosítható, hogy az elért eredmények hosszútávon is fennmaradjanak.

 

 

Rendőrségi felhívás-bankrablás elkövetőit keresi a rendőrség-videóval!

Rendőrségi felhívás-bankrablás elkövetőit keresi a rendőrség-videóval!

– Frissítve: 27th November, 2014 – 7:25pm

A borsodi rendőrök képfelvételek alapján a miskolci pénzintézeti fegyveres rablás elkövetőjének azonosításához kérik a nyilvánosság segítségét.

 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 05000/611/2014. bűnügyi számon, fegyveres rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Mint korábban közöltük, 2014. november 26-án 11 óra 30 perc körüli időben Miskolc egyik takarékszövetkezeti fiókjába egy 45 év körüli, vékony testalkatú, fekete színű dzsekit viselő, barna, rövid hajú férfi bement, majd az arcát eltakarva a nála lévő fegyverrel megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat.

A nyomozás adatai szerint a pénzintézetben a bevételt megszerző, majd távozni akaró elkövetővel egy ügyfélként ott tartózkodó középkorú hölgy szembeszállt és lerántotta annak fejéről a tettes arcát eltakaró fekete kötött sapkát. Ezt követően a rabló és az őt feltartóztatni szándékozó nő között dulakodás alakult ki, melynek során a férfi megütötte a menekülését megakadályozni szándékozó hölgyet, mindeközben a bankrabló egy alkalommal elsütötte a fegyverét, majd az általa zsákmányolt pénzzel a helyszínről távozott. A fegyveres férfi a rendkívüli bátorságot tanúsító nőt bántalmazta, minek következtében az asszony könnyű sérülést szenvedett.

Takarékrablás Miskolcon

Takarékrablás Miskolcon

 takarekrablas
  – Frissítve: 26th November, 2014 – 5:26pm

 Rabló járt Miskolcon, a Bató-ház mögötti takarékszövetkezeti fiókban szerdán dél tájban. Olvasóink számos járőrautót és rendőrt láttak a helyszín közelében, egyesek arról számoltak be, hogy az egyenruhások szaladtak, mintha kergettek volna valakit.

Az elsődleges adatok szerint 2014. november 26-án 11 óra 30 perc körüli időben Miskolc belvárosának egy takarékszövetkezeti fiókjába egy 45 év körüli, vékony testalkatú, fekete színű dzsekit viselő, barna, rövid hajú férfi bement, majd az arcát eltakarva a nála lévő fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat. A rablás során személyi sérülés nem történt. Ezt követően a támadó a helyszínről távozott.Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveres rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám) kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a bűncselekménnyel, illetve az elkövetővel kapcsolatban, hivatali munkaidőben hívja a 46/514-500 telefonszámot. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13).

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –

Veszélyes anyagot találtak egy Magyarországon is forgalmazott bébiételben

2014.11.25. kedd

Atropin alkaloid jelenlétét mutatta ki a német élelmiszer-biztonsági hatóság svájci előállítású bébiételből (gabonapép) egy piaci ellenőrzést követően. Az Alnatura márkajelzésű bio, négy magvas gabonapépet Magyarországon a Drogerie Markt Kft. (DM) üzletlánc forgalmazza. A vállalkozás a 14.152.1 számú tételazonosítóval és 30.11.2015 minőségmegőrzési idővel előállított terméktételeket a riasztást követően saját hatáskörben azonnal kivonta a kereskedelmi forgalomból, majd megsemmisítette azokat.

alnatura

Az atropin kémiai szerkezete szerint egy ún. tropán vázas alkaloid, melyet a nadragulya (Atropa belladonna) és más, a burgonyafélék családjába tartozó növényekből vonnak ki. Az alkaloid a növényekben másodlagos anyagcseretermékként keletkezik, és gyógyszerként számos, az ún. paraszimpatikus idegrendszert* gátló hatása van. A tropán alkaloidokat tartalmazó növényi kivonatokat évszázadok óta használják az orvoslásban, pl. sebek, köszvény vagy alvászavarok kezelésében.

Az atropin elsődlegesen hatással van:

  • a könny-, a nyál-, és a verejtékmirigyek kiválasztásának, valamint a hörgő váladék és a gyomorsav termelődésének a csökkenésére,
  • a gyomor-béltraktusban és a húgyhólyagban lévő simaizomzat tónusának és mozgékonyságának a csökkenésére,
  • hörgőtágulásra, valamint
  • a szívritmus változásra,
  • hatására a pupilla kitágul és a szem akkomodációs képessége csökken.

Mellékhatásai között jelentkezhet szívműködés zavara, szédülés, hányinger, homályos látás, egyensúly-vesztés, pupillatágulat, fényérzékenység, zavar, izgatottság és hallucinációk.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) 2013-ban 0,016 µg/ttkg akut referencia dózist (ARfD) állapított meg az atropin és egy másik tropán alkaloid, a szkopolamin összegére. Ez az a napi bevitel mennyiség, amelyet meghaladva a termék fogyasztásával az egészségügyi kockázat már nem zárható ki. Az érintett tételben a német hatósági ellenőrzéskor mért alkaloid mennyisége 12,1 µg/kg volt, ami a betakarítás során szennyeződésként kerülhetett a termékbe. Az atropin tartalom miatt a 14.152.1 számú tételazonosítóval és 30.11.2015 minőségmegőrzési idővel előállított terméktételek fogyasztása nem biztonságos. Az érintett tétel kereskedelmi forgalomban már nem kapható, azonban 26 dobozzal értékesítettek belőle. A hatóság kéri a fogyasztókat, hogy, akiknél a fenti azonosítókkal megegyező termék található, ne fogyassza el!

*Magyarázat: A paraszimpatikus rendszer a vegetatív idegrendszer része, fontos szerepe van az emésztés és a kiválasztás szabályozásában.

https://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/11_29_atropin_hatteranyag.html

Kiderült, mire kellhet a nyugdíjpénztári pénz

Kiderült, mire kellhet a nyugdíjpénztári pénz

Szakértői becslések szerint kétszáz milliárd forintot meghaladó kockázat van a költségvetés bevételi oldalán, amelyre még a tartalékok sem nyújtanak fedezetet. Ha nem lép a kormány még a költségvetési vita alatt, akkor Költségvetési Tanácsnak meg kell vétóznia a büdzsé tervezetét. Ugyanakkor a kormány épp múlt héten jelentette be a megmaradt magánnyugdíj-pénztári pénzek államosítását – ezzel épp 200 milliárd forintos vagyon hullik az ölébe.
Több kockázatos tétel is található a 2015-ös költségvetésben – hívták fel a figyelmet a költségvetési tervezésre rálátó szakértők. A kockázatok meghaladják a 230 milliárd forintot, amit a költségvetési törvény elfogadásáig rendeznie kell a kormánynak és a parlamentnek. A legnagyobb kockázat, az a 169 milliárd forintos vagyonértékesítési bevétel, amit a költségvetés vagyonfejezetébe tervezetek be. A tétel billeg – ugyanis semmilyen intézkedéssel nincs alátámasztva – ezt a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is szóvá tette a törvényhez készített jelentésben, ám ennek ellenére a javaslatot vitára alkalmasnak találták.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hallgat az ügyben, így nem tudni, hogy milyen vagyonelemek értékesítésből fedeznék ezt a hatalmas összeget. Banai Péter Benő, a tárca költségvetési tervezésért felelős államtitkára szerint ez a bevétel az állami tulajdonú vagyonelemek értékesítéséből, illetve hasznosításából származik. Ezek a vagyonelemek ingatlanok, ingóságok, vagyoni értékű jogok lehetnek alapvetően.

Csak akkor épül stadion, ha befolyik a titokzatos pénz

Nem pénzügyi eszközök értékesítéséről van tehát szó. Előbbiek, azaz az államtitkár által említett tételek az uniós elszámolási módszertan szerint is bevételnek minősülnek, utóbbiak (pénzügyi eszközök) viszont nem. Jelenleg folyik a konkrét tervek kidolgozása, így ennél több részletet korai lenne nyilvánosságra hozni, s az ellentétes lenne az állam üzleti érdekeivel.

Meg kell ugyanakkor azt is jegyezni, hogy a Beruházási Alap kiadásainak teljesítése függ e bevétel beérkezésétől, így a költségvetés egyensúlya akkor kerül veszélybe, ha a bevétel nem, vagy nem ilyen összegben folyna be. Vagyis az államtitkár múlt heti szavai szerint a Beruházási Alapba tartozó beruházások (stadionépítések) csak akkor kezdődhetnének meg, ha a pénz befolyt.

Szakértők ugyanakkor felhívták arra a figyelmet, hogy e tételek forrására a költségvetési vita végéig a kormánynak magyarázatot kell adnia, ellenkező esetben a Költségvetési Tanácsnak – amelynek tagja a Kovács Árpád elnök, Domokos László, mint Állami Számvevőszék és Matolcsy György, mint az MNB elnöke – meg kell vétóznia a költségvetés elfogadását. (Más – kormányzati – vélemények szerint viszont erre a KT-nek nincs joga, a grémium a végszavazás előtt csak akkor vétózhat, ha a javaslat nem felel meg az államadósság-szabálynak, vagyis, hogy az államháztartás adóssága december/december alapon nem csökken.)

Kieső adók és bevételek

További bevételi kockázat az internetadó kilövése, ebből a forrásból eredetileg 25 milliárd forintot vártak volna. Ugyancsak nincs fedezetezte az e-útdíj kiterjesztéséből várt 40 milliárd forintos pluszbevételnek. A kormány már tárgyalt a kérdésről, az NGM tervei szerint az elektronikus útdíjfizetést kiterjesztenék a buszokra is. Az ügyben még nincs döntés, ám ha lesz is, ezek januári bevezetése – jogállami szempontokat is figyelembe véve – nem lehetséges, nem beszélve technikai akadályokról.

A költségvetési kockázatokat mérsékli az élelmiszerlánc felügyeleti díj drasztikus emelése, amely a tervezett 12-13 milliárd forinttal szemben, akár 23-24 milliárdos bevételt hozhat a kvázi adó drasztikus emelése után – ám még így is 220 milliárd forintos lyuk marad a 2015-ös költségvetésben.

Ezzel szemben áll a tervezési hibákra félretett 60 milliárd forintos Országvédelmi Alap, és további forrást jelent a költségvetés általános tartaléka – ebben száz milliárd áll a kormány rendelkezésére évközi kiadásokra, amelynek részbeni törlése ellensúlyozhatja a kockázatokat.

Vannak tartalékok is

További céltartalékok is vannak a költségvetésbe: 60 milliárd forint van a közintézmények, kórházak lejárt adósságának rendezésére. A közszféra bérkompenzációjára (különböző bérkiegészítésekre) 51,7 milliárdos céltartalékot képeztek, de ez az összeg nem csökkenthető. Az utolsó céltartalék a 61,1 milliárdos különakassza – ebből viszont a honvédelmi, rendvédelmi dolgozók béremelést és a pedagógus béremeléseket kellene finanszírozni.

A tartalékok összegét politikai kényszerekkel, ígéretekkel csökkentve 150-180 milliárd nyerhető ki ezekből a forrásokból a kockázatok csökkentése végett.

És ott van a manyupok 200 milliárdos vagyona – bár nem mindenre gyógyír

Az 2015-ös költségvetést megalapozó salátatörvény viszont többek között az is kimondaná, hogy meg kell szüntetni azt a magánnyugdíjpénztárat, ahol a tagok 70 százaléknál kevesebben fizetnek be – hívta fel a figyelmet a Portfolio a múlt héten. A magánnyugdíjpénztárak vagyona szeptember végi piaci adatok szerint 205 milliárd forintra rúgott. Így a parlament elfogadná Varga Mihály javaslatát, akkor 205 milliárd forint kerülne a költségvetésbe – hasonlóan 3000 milliárd forintos vagyonhoz 2011-ben.

A költségvetés kockázatai így eltűnnének – legalábbis ami a folyó hiányt illeti. Az EU-nak fontos eredményszemléletű hiányon viszont ez nem segítene (az idén életbe lépő statisztai módszertan-váltás miatt), ugyanis ESA2010 szabályrendszer szerint a magánpénztáraktól elvett vagyont nem lehetne már folyó bevételként elkönyvelni – hívta fel a figyelmet Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője egy blogbejegyzésében.

E cikkből viszont az is kiderül, hogy a 200-205 milliárd forintos vagyon átvétele csökkentheti az államadósságot az új módszertan szerint is, amire a szakértő szerint a kormánynak erre inkább szüksége van. Ha ugyanis hosszú távon nem teljesíti a magyar kormány a csökkenő államadósság trendet, megindítható az országgal szemben a túlzottdeficit-eljárás, amely végül akár az uniós támogatások felfüggesztésével is járhat.

napi.hu

Igazolvány nélkül is ellátják a kórházak a külhoni magyarokat

Igazolvány nélkül is ellátják a kórházak a külhoni magyarokat

2014. 11. 24. 08:10

Sürgős esetben a szükséges igazolvány nélkül is ellátnák a külhoni magyarokat hazánkban. Akkor is járna nekik a támogatás, ha az eredetileg igényelttől eltérő beavatkozást végeznek el esetükben – ezt tartalmazza a kormány rendelettervezete.

Ha a beteg, akinek az egészségi állapota már nem teszi lehetővé a kérelmezett ellátás halasztását, és nem rendelkezik a szükséges igazolványok – a magyarigazolvány vagy a magyar állampolgárságot igazoló okirat – másolatának egyikével sem, ettől függetlenül engedélyt kaphat az ellátásra. Ehhez azonban szükséges, hogy utóbbiak kiállítása folyamatban legyen, és ezt az eljáró hatóság által kiadott irattal igazolni is tudja.

32 milliót kapott közpénzből az államtitkár

32 milliót kapott közpénzből az államtitkár

2014-11-24 03:40:00
Budapest — Tízmilliókat kaszál az agrártámogatásokon a Miniszterelnökség agrárfejlesztésekért felelős államtitkára, Kis Miklós Zsolt.
Kisnek 70 hektár földje van, gazdálkodáshoz
nyert pénzt/ Fotó: MTI

Az idén júniusban kinevezett állami vezető csak ebben az esztendőben 32 millió forint uniós és állami támogatásban részesült a 70 hektárnyi földje után. Ráadásul további milliókra számíthat a következő egy évben a korábban elnyert pályázatai révén.

Az államtitkár vagyonnyilatkozatából kiderül, a 2,9 milliós terület­alapú támogatás mellett (egész évre 5,8 millió forint jár neki) fagykárra, gyümölcstermesztésre, biztosítási díjra, valamint faaprító gépre kapott milliókat. Kis Miklós Zsoltnak a 2010-es kormányváltás után kezdett el futni a szekere: 2009-ben még csak 426 ezer forintnyi mezőgazdasági támogatást kapott, 2010-ben már 4,4 milliót, ez 2011-ben 11 millióra hízott, 2012-ben pedig elérte a 30 milliót. Kis már korábban is a Fideszben politizált, a párt nyárs­apáti csoportjának elnöke, 2010-től pedig a Pest megyei közgyűlésbe is bejutott, és a megyei agrárkamarának is volt vezetője.

Az idei 32 millió forintból 22 milliót már az államtitkári kinevezése után utalt át a költségvetés Kisnek. Feltettük a kérdést: nem érzi-e összeférhetetlennek, hogy állami vezetőként, aki ráadásul az agrár-vidékfejlesztésért felel, ekkora összegű támogatásokat kap.

– Az államtitkári kinevezésemet megelőző években több pályázaton is sikeresen indultam, amelyek nagy része többéves kötelezettséget vont magával, s a kifizetés folyamatos – válaszolta a Blikknek Kis Miklós Zsolt, aki jelezte, hogy mivel a korábbi években elnyert pályázatainak zárása és azok költségelszámolása folyamatban van, így további kifizetéseket kap 2015 végéig.

– Ezeket integrált gyümölcs- és szőlőtermesztésre, szamócatelepítésére, kertészeti munkagépek beszerzésére, valamint faapríték-tároló építésére nyertem el – részletezte az államtitkár, aki szerint nincs itt semmi összeférhetetlenség.

– Tekintettel arra a tényre, hogy minden támogatást, pályázatot még bőven az államtitkári kinevezésem előtti években nyertem el, s mindössze ezek pénzügyi rendezése, kifizetése tolódik át a kinevezésem utáni időszakra, természetesen a helyzet nem összeférhetetlen – jelentette ki a politikus.

Az agrárszakértő szerint az átlagosnál jóval nagyobb mértékű támogatásokat zsebelhetett be az állami vezető.

– Mi 452 hektáros terület után 52 millió forintot kaptunk az utolsó teljes évünkben, pedig nekünk mint ökológiai gazdaságnak relatíve magasabb támogatás járt – mondta a Blikknek Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztő Központ ügyvezetője, aki szerint egy átlagos, politikai kapcsolatokkal nem rendelkező gazdálkodó Kiséhez hasonló birtoknagyság esetén körülbelül 8 millió forint éves támogatással kalkulálhat.

Blikk.hu

K. D.

Nyílt utcán erőszakolt meg egy fiatal nőt egy cigány Miskolcon

A nyílt utcán erőszakolt meg egy fiatal nőt egy cigány Miskolcon –
A rendőrség és a média hallgat Ismét egy gyalázatos eset történt, ezúttal Miskolcon. A nyílt utcán erőszakoltak meg egy fiatal nőt, de valahogy mégsem visszhangzik a máskor oly hangosan dübörgő médiaúthenger. Hogy miért? A válasz egyszerű, a tiltás ellenére mégis létezik hazánkban a fajvédelem jelensége. Persze nem a gazdanép érdekeinek védelmében. Mivel az elkövető egy a nemzet testén élősködő egyed, ezért még a miskolci rendőrkapitányság is próbálta letagadni az esetet. Hiszen ezúttal nem rendőrfeleségről, vagy politikuscsemetéről volt szó, hanem rólunk: az egyszerű magyarról. Miskolci hölgy olvasónk beszámolója: Szombat este 9 után jártam Miskolcon a Szent Anna térnél. Már messziről láttam, hogy sok férfi áll ott – kicsit aggódtam is emiatt (nő vagyok, egyedül voltam). Közelebb érve láttam, hogy állványokon lámpával néznek valamit, és vélhetően rendőrök, vagy nyomozók, mert nem egyenruhában voltak, de álltak távolabb rendőrautók is. Kérdezte tőlem az egyikük, hogy fél 7 tájban nem láttam-e errefelé egy kapucnis cigány egyént. Mondtam, hogy nem, nem jártam akkor arra. Azóta megtudtam, hogy megerőszakoltak egy 20 év körüli nőt. Mellesleg ez egy lakótelep rengeteg lakóval, fél percre egy Tesco stb., és ráadásul délután történt az erőszak. Igaz, sötét volt már. Próbáltam keresni az erre vonatkozó hírt a neten, de valahogy sehol sem találom. Mintha meg sem történt volna. Tud erről bárki valamit? És mondjuk az is érdekelne, hogy az ilyen eseteknek vajon miért nincs hírértéke, hogy sehol sem olvashatunk róla? Bezzeg Pécsen, mikor a polgármester lányát megerőszakolták, a csapból is az folyt. Egy hétköznapi nővel, ha ez történik, még csak hír sincs róla? Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője tájékoztatást kért a miskolci rendőrkapitányságtól, akik először megtagadták a válaszadást, majd később elismerték az esetet az alábbi, a képviselőnek adott szűkszavú nyilatkozatukban: “Az Ön által említett esettel kapcsoltban a Miskolci Rendőrkapitányság folytat eljárást. Az ügyre vonatkozóan további tájékoztatást – a nyomozás eredményessége érdekében – nem áll módunkban adni.” Tehát akiknek fontosabb a rend fenntartásánál a jóakaratú magyar emberek folyamatos vegzálása, inkább bűnös hallgatásba burkolóznak, mintsem kimondják az igazat. Mindezt persze a fősodratú médiumok cinkos asszisztálásával. (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/35/136073/