Archive for: február 2014

Saját kocsija nyomta agyon Rudabányánál

Saját kocsija nyomta agyon Rudabányánál

kiesett-az-autobol14-st-600x400
Saját kocsija nyomta agyon Rudabányánál
Rudabánya – Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Rudabánya és Ormosbánya között csütörtökön délután négy óra után nem sokkal.

Egy személygépkocsi vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, az autó egy hídáteresznek ütközött, végül felborult. Az 52 éves kazincbarcikai sofőr kiesett kocsiból, ami vélhetően agyonnyomta. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.

A rendőrség vizsgálja a halálos közúti közlekedési baleset körülményeit.

ÉM

Négyszer annyi eső esett: aggódnak, hogy kibillen a Balaton

Négyszer annyi eső esett: aggódnak, hogy kibillen a Balaton

Forrás: Kossuth Rádió, Hajnal-táj | 2014. 02. 27. 19:16:00

balaton

A szabályozási szint felső határánál 15 centiméterrel magasabb a tó vízállása.

A februárban szokásos 40 centiméter helyett körülbelül 140 centiméternyi csapadék hullott a Balaton térségében.

Egyelőre nem tudni, mikor nyitják meg a Sió zsilipet, egyes déli parti településeken azonban aggódnak a magas vízszint miatt. A déli part egyik legmélyebben fekvő területe a balatonfenyvesi strand. Az enyhe hullámzás itt most szinte a füves sávra tolja a vizet. Ha pedig feltámad az északi szél, akkor – ahogy a szakemberek mondják – kibillen a Balaton, és elöntheti kerteket is.

Kossuth Rádió, Hajnal-táj

Egy helyi horgász szerint jó lenne megtartani a magasabb vízszintet, mert ha alacsony a víz, a halak nem úsznak a part közelébe. Tavaly 110 centiméterre engedték le a tó vízszintjét, s az alacsony volt, tette hozzá. A horgász úgy véli, ha az érintett tulajdonosok annak idején ésszerűen építkeztek volna, nem kellene aggódniuk a magas vízállás miatt.

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere arról tájékoztatta a Kossuth Rádiót, hogy jelenleg csak néhány tulajdonost érint a magas vízállás, amikor azonban kicsit is feltámad a szél, akár 30-40 centiméteres plusz vízszintemelkedés is előfordul. Ilyenkor sok utcát ellep a víz, Balatonfenyves-alsón pedig a nyaralóingatlanokat is veszélyezteti, s ez a probléma évről évre jelentkezik.

Lombár Gábor hozzátette, a nyolc kilométeres Balaton partból 1,2 kilométeren van kiépített partfal, ezen a részen a partfal emelésével valamennyire tudnak védekezni a víz ellen. Az 1,2 kilométeres partfalból 400 méternyit újítottak fel, a további szakasz felújítására is pályáznak, de egyelőre nem kaptak rá pénzt. A többi részen pedig egyáltalán nincsen partvédelem, magyarázta Lombár Gábor.

A polgármester abban bízik, hogy a vízügyi szakemberekkel közösen előbb-utóbb sikerül valamilyen megoldást találni, a megvalósításhoz azonban állami támogatásra is szüksége lesz a településnek, mondta.

Noha a tó vízállása jócskán a szabályozási szint felső határa felett van, a Sió zsilipjét még nem nyitották meg.

Gigaterveket dédelget a Tesla

Gigaterveket dédelget a Tesla

Forrás: MTI | 2014. 02. 27. 17:11:00
tesla

1,6 milliárd dollár értékű beruházással hatalmas akkumulátorgyárat építene az Egyesült Államokban az elektromos autókat gyártó Tesla Motors.

Hatalmas akkumulátorgyárat akar építeni az Egyesült Államokban 1,6 milliárd dollár értékű beruházással az elektromos autókat gyártó Tesla Motors, ehhez várja befektetők jelentkezését. A Tesla célja, hogy 2017-re tömeges mértékben forgalomba hozzon egy alacsony árú elektromos autót.

A cég Gigagyárnak nevezte el a felépítendő létesítményt, helyszíne Nevada, Arizona, Új-Mexikó vagy Texas államban lesz. Tervei szerint a gyár 2020-ra képes lesz több lithium-ion akkumulátort gyártani egy év alatt, mint amennyit 2013-ban az egész világon gyártottak.

A gyárból a cég San Francisco melletti összeszerelő üzemébe szállítják majd az akkumulátorokat. Elemzők szerint a gyár felépítése végül 5-6 milliárd dollárba fog kerülni, ehhez a pénzt a Tesla japán beszállítói teremtik elő.

Az év eddigi legerősebb napkitörését kapták lencsevégre

Az év eddigi legerősebb napkitörését kapták lencsevégre – fotók

Forrás: Space.com | 2014. 02. 26. 22:11:00

nap6

Hatalmas napkitörést észleltek kedden, mely idén eddig a legerősebb ilyen esemény volt, és az elmúlt évek kitörései között is előkelő helyet foglal el.

Az óriási, X4.9 osztályú napkitörés (fler) az AR1990 jelű aktív napfoltból indult ki magyar idő szerint éjjel 1 óra 49 perckor. A koronakidobódással járó jelenségről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Solar Dynamics Observatory nevű, naptevékenységet vizsgáló műholdja készített lélegzetelállító, magas felbontású videót.

A kitörés nem veszélyezteti a Földet, mert az azt előidéző napfolt a csillag délkeleti részén járt és bolygónkétól eltérő irányba mutatott. Az AR1990 immár harmadszor jelent meg a nap Föld felé forduló oldalán.
nap5

A NASA napfigyelő műholdjának legújabb felvételei

 

 

 
nap4
Az X-osztályú napkitörések kategóriájuk legintenzívebb jelenségei, ha egy ilyen eltalálja a Földet, hatalmas geomágneses vihar alakul ki, amikor a töltött részecskék becsapódnak a bolygó mágneses mezejébe. A flerek kárt okozhatnak a bolygó körül keringő műholdakban és az űrben tartózkodó asztronautákra is veszélyt jelentenek. Egy hasonló jelenség miatt januárban el kellett halasztani a Nemzetközi Űrállomásra induló teherszállító kilövését.

„A koronakidobódás lökéshullámaiból eredő kisugárzás több mint hétmillió kilométeres óránként sebességgel terjed” – mondta Tony Phillips, a Spaceweather.com munkatársa. „Ha egy ilyen gyorsan mozgó felhő eltalálja a Földet, az ennek nyomán keletkező geomágneses vihar súlyos következményekkel járhat” – tette hozzá.

nap3

Dohányzási tilalom-újabb tiltó táblák kerülnek ki

Dohányzási tilalom-újabb tiltó táblák kerülnek ki

Dohányzási tilalom-újabb tiltó táblák kerülnek ki

dohanyzas1

Március 1-jéig, azaz szombatig kell a közforgalmú intézményekben kihelyezni azokat a feliratokat és jelzéseket, amelyek a dohányzási tilalmat, valamint a dohányzásra kijelölt helyet jelzik – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

Minden jelzésnek szembetűnőnek, világosnak és mindenki számára érthetőnek kell lennie, négy nyelven feliratozva.A feliratok formájára, tartalmára eddig csak ajánlás volt, március 1-jétől egységessé és ezzel egyértelművé válnak a jelzések – írta az ÁNTSZ.A feliratokat legalább A4-es méretben kell kihelyezni, a jó láthatóságot és olvashatóságot szem előtt tartva a minimális betűnagyságot is meghatározza a kormányrendelet. Fontos kitétel, hogy a magyar nyelvű szöveges tartalom mellett angolul, németül, franciául és oroszul is szerepelnie kell a “Dohányzásra kijelölt hely” és a “Tilos a dohányzás!” felhívásnak.A közlemény szerint a nem dohányzók védelmét szolgáló szabályok betartásával együtt a feliratok meglétét is a járási és a kerületi kormányhivatalok népegészségügyi intézetei ellenőrzik.A nem dohányzók védelméről szóló törvény értelmében a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, közterületeket felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával – tűzvédelmi szempontú tilalom esetén szabványos tiltó táblával, illetve piktogrammal – szembetűnő módon meg kell jelölni.A felirat vagy jelzés anyaga szabadon választható, de a felirat vagy jelzés méretének, színének, betűtípusának, betűméretének meg kell felelnie a jogszabályban foglaltaknak.Az új táblákon fel kell tüntetni a helyi tarifával hívható 06-40-200-493-as kék számot, amelyen a leszokáshoz nyújtanak támogatást és a nem dohányzók védelméről szóló jogszabály előírásainak megszegésével kapcsolatban is észrevételt lehet tenni. Szerepelnie kell a www.leteszemacigit.hu internetes hivatkozásnak is, amelyen szintén a leszokni vágyók kaphatnak segítséget.

Rossz helyen gyalogolt, elütötték Miskolcon

Rossz helyen gyalogolt, elütötték Miskolcon

rendor_zsolcaikapu
Miskolc – Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt szerdán reggel az Ady Híd és Zsolcai kapu kereszteződésében.

Egy Opel Corsa haladt egyenes irányban a zöld lámpánál a Szentpéteri kapu felől a villamos sínek irányába, amikor a mellette balra kanyarodó autó takarásából egy gyalogos tűnt fel a német márka előtt. Hiába fékezett nagyot a sofőr, feldöntötte a nem megszokott helyen közlekedő felelőtlen lányt.

Úgy tudjuk könnyű sérüléssel szállították kórházba a mentők járókelőt.

Az autóban anyagi kár nem keletkezett, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

boon.hu

A mosóporból csak a só volt igaz

A mosóporból csak a só volt igaz

 

  • A mosóporból csak a só volt igaz

    A mosóporból csak a só volt igaz

Hamis mosóporokat, öblítőket és samponokat foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Miskolcon. A mintegy 100 ezer forint értékű hamis árura az egyik 100 forintos üzletben bukkant rá egy szolgálaton kívüli pénzügyőr. Értesítette kollégáit, akik eseti szakértővel mentek el az üzletbe. Kiderült, hogy a neves mosóporként feltüntetett áru nagy része valójában közönséges só, az öblítőről és a samponról pedig még a szakértő sem tudta megmondani a helyszínen, hogy mit tartalmaz valójában. Az üzlet vezetőjével szemben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult szabálysértési eljárás.

A vegyi áruk csomagolása lett gyanús a szolgálaton kívüli pénzügyőrnek az egyik üzletközpontban lévő 100 forintos üzletben. Feltűnt neki, hogy több – a márkára jellemző – azonosító hiányzik a mosópor dobozáról, ezért értesítette kollégáit, akik már eseti szakértővel érkeztek a helyszínre.

Összesen 37 darab, neves márkanevekkel (pl. Head and Shoulders, Ariel, Lenor) ellátott mosószereket, samponokat, öblítőket foglaltak le a pénzügyőrök, mintegy 100 ezer forint értékben.

Az üzlet vezetője ellen iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult szabálysértési eljárás, amely akár 150 ezer forintos bírság kiszabásával zárulhat. A mosóporokról egyébként bebizonyosodott, hogy azok nagy része közönséges só. Azt viszont a helyszínen az eseti szakértő sem tudta megállapítani, hogy a samponos és az öblítős dobozok pontosan mit tartalmaznak.

Egy magyar falu, amelynek a világ minden tájáról csodájára járnak

Egy magyar falu, amelynek a világ minden tájáról csodájára járnak

Egy magyar falu, melynek csodájára járnak a világ minden tájáról. Méltán lehetünk büszke erre a falucskára, hihetetlen munkával nagyszerű körülményeket hoztak létre, sokaknak példaértékű lehet. Olvassátok el a történetüket.

Miközben több önkormányzat is a fennmaradásáért küzd, egy kis Zala megyei falu kis híján csodát tett az elmúlt 15 évben. Szinte mindent máshogy csináltak, mint a hozzájuk hasonló települések. Nem eladták, hanem bővítették a falu vagyonát, és már akkor a megújuló energiák mellé álltak, amikor azokról még alig hallott valaki. Mostanra csaknem megduplázták a lakosság létszámát, és NB I-es focicsapatuk is van.

A Zalaegerszegtől mintegy nyolc kilométerre elhelyezkedő Nagypáli újkori sikertörténete 1996 novemberében kezdődött: időközi választáson ekkor lett a 272 lelkes falu első embere Köcse Tibor. Az új polgármester rövid helyzetelemzés, a fejlesztési lehetőségek feltérképezése után megalkotta a Nagypáli zöldút programot, mely azóta is iránytű a falu számára. A faluvezető a siker kulcsának a lakosságszám növelését tartotta, így született meg egy lakópark megépítésének gondolata. Felismerték, hogy az embereket valahogy oda is kell csábítani. Ez volt minden további fejlesztés alapja – mondja a polgármester.

Azt a célt tűzték maguk elé, hogy a magyar falu hagyományait megőrizve európai színvonalra fejlesszék Nagypálit. A turizmus erősítésével és a megújuló energia felhasználásával egy fenntartható, élhető és jól működő települést kívántak létrehozni. Így lett mostanra Nagypáli egy 482 lakosú, fiatalodó ökofalu. Törekvéseiket több díjjal is elismerték, közben pedig elérték, hogy az önkormányzati épületek energiaigényének 70 százalékát megújulókból fedezzék. Idén új címerrel is gazdagodtak, mely utal Nagypáli megújulására és a bioenergia hasznosítására.

A gazdasági program alapja a lakóparképítés volt, erre a falu méretével csaknem megegyező nagyságú területet jelöltek ki. 110 házat akartak építeni, melyekhez falufűtőművet álmodtak meg. Viszont olyan ütemben keltek el a házak, hogy erre nem maradt idő, így a faluval együtt ide is bevezették a gázt. Ez azonban csak ideiglenes állapot: a terv egy biogázerőmű, ahonnan nemcsak hőt, de áramot is táplálnának a rendszerbe, ezzel lényegesen csökkentve a rezsiköltségeket. A cél az, hogy csak megújuló energiát használjanak – avat be a talán már nem annyira távoli jövő részleteibe a polgármester.

Ami azonban a lakóparknál egyelőre elmaradt, az az önkormányzat épületeinél megvalósult. Rengeteget pályáznak, aminek köszönhetően öt éve működésbe helyeztek egy bioszolár fűtőművet, de vannak napkollektoraik és napelemtelepeik is. Kísérleti jelleggel két hektáron energiafűzet telepítettek, jövőre már egy részéből szaporítanak is. A közösségi ház bővítése során pedig egy önműködő faaprítékos kazánt szerelnek be – ami a két kézi táplálásút váltja fel. Ehhez az aprófát saját erdeikből termelik ki. Köcse Tibor hangsúlyozza, hogy mindig a legújabb technológiákat alkalmazzák, ráadásul amikor minden önkormányzat eladott, ők vásároltak: földet és erdőt vettek. A pályázati önrészek alapja ingatlanfejlesztésből, a lakótelep bővítéséből, valamint a megtérülő beruházásokból származik. Sokat spórolnak a rezsin – energiaszámlájuk harmadára esett vissza. A fejlődés – valamint a fokozatosan megszüntetett iparűzési adó – munkahelyeket is teremt, ma már több mint negyven vállalkozás működik Nagypáliban, télen pedig egy logisztikai központot is átadtak.

„Jóval megelőzünk másokat az országban – büszkélkedik a polgármester –, ezért aztán azt is fontosnak tartjuk, hogy ismertté tegyük ezt a gondolkodásmódot. Közös jövőnk, gyermekeink jövője is ezen múlik. A környezetszennyezés egyre nagyobb gond, ez ellen pedig helyben is lehet tenni.” Hogy ezt megmutassák, építettek egy innovációs centrumot, amely a nemzetközi megújuló témaút egyik állomásaként nemcsak Magyarországról, de külföldről is számos érdeklődőt vonz. A látogatók itt megismerkedhetnek a legújabb műszaki alkalmazásokkal. Nem az a céljuk, hogy lefölözzék a hasznot, hanem hogy terjesszék a technikát, hiszen közös érdek a jó levegő – teszi hozzá a polgármester.

Folyamatosan erősítik a kapcsolatokat a külfölddel is. Három éve csatlakoztak egy nemzetközi programhoz, melynek keretében az év második felében 7-8 országból érkeznek vendégek Nagypáliba. Az Innovációs Ökocentrumban pedig egy nonprofit kft.-t működtetnek, melynek a határ menti gazdasági kapcsolatok erősítése, közös projektek kidolgozása a feladata. Legújabban szudáni állami vezetőkkel tárgyaltak a falu vezetői, majd testvértelepülési megállapodást kötöttek egy félmilliós nagyvárossal, Kostyval. Szeretnének a napenergia felhasználása vagy például a víztisztítás révén jelen lenni az afrikai országban.

A turizmusra is nagy hangsúlyt fektetnek, Tourinform-iroda is nyílt a településen, egy szállodalánc pedig Nagypáliba viszi a vendégeit, ahol lehetőség van solymászatra, lovaglásra, valamint kirándulásokra. De terveznek élményparkot medencével, pajtaszínházat és egészségmegőrző centrumot is. Ezért aztán most már elvárás, hogy szép legyen a falu. „Néha megkérdezik, hogy ez már Ausztria?” – mondja büszkén Köcse Tibor.Büntetés helyett érvek
A polgármester szerint ehhez a kulcs az összefogásban rejlik, mindenkivel sikerült megértetni, hogy közös érdek a rendezett utcakép vagy például a jó levegő. Ezért aztán a faluban tilos a tűzgyújtás. „Megértettük az emberekkel, nem rögtön büntettünk. A megbüntetett emberből közösségi ember már nem lesz, haragudni fog a polgármesterre, a képviselőkre” – vázolja a szemléletformálás módszerét a faluvezető.

Köcse Tibor vallja, hogy beszélni kell az emberekkel, tájékoztató leveleket küldeni nekik, kielemezni a bajokat. Így sikerült meggyőzniük a lakókat, hogy ne hagyják parlagon a földjüket, inkább ültessenek oda az önkormányzat által ingyen felajánlott energiafűzet, amiből aztán 1-2 hónapig fűthetnek.(Segítenek szélgenerátorokra vagy napelemekre is pályázni.) Másokat őshonos állatok, rackák és szürkemarhák tartására vettek rá, amitől csendesebb is lett a falu – hiszen így ők végzik el a fűnyíró dolgát. De példát is mutat az önkormányzat: azzal hogy rendezetten tartja a közös területeket, a lakók is kedvet kapnak hozzá, így az utcákat ma már ők nyírják.

A közfoglalkoztatás lehetőségét is igyekeznek kihasználni a fejlesztéseknél, így egyrészt értelmes munkát tudnak adni az embereknek, másrészt jóval olcsóbban kijönnek – mondja Köcse Tibor. Mikor nincs más munka, a közmunkások térköveket gyártanak – vettek hozzá sablonokat –, amit később fölhasználnak vagy értékesítenek. Munka és szórakozás
A falu vezetése tudja, a jövő kulcsa a közösségépítés, az új lakók – akiknek mintegy fele Zala megyei, de jöttek Ausztriából és Szlovákiából is – és a régiek összekovácsolása. A polgármester is csak 1994-ben lett nagypáli lakos, így saját példáján tapasztalta, milyen fontos a beilleszkedés, illetve az, hogy ne csak aludni járjanak haza az emberek. Ezért sok programot szerveznek, melyekbe a lakóparkban élőket is bevonják. Így történt, hogy idén 70-80 ember állította a májusfát, de rendeztek szelídgesztenye-sütést is. Legnagyobb rendezvényük pedig a nagypáli fesztivál, melynek része egy megújuló szakmai nap is.

A szórakozás mellett legalább ilyen fontos a közös munka – vallja a polgármester. Így aztán a templomot is – amennyire lehetséges volt – társadalmi munkában újították föl. „Mindig ott volt 30-40 ember, akik közösen alkottak, beszélgettek, nótázgattak. Ezekről az alkalmakról mindenki feltöltődve távozott, egy hetvenéves bácsi például meghatottan mesélte, hogy milyen jól érezte magát, hogy a fiatalokkal megismerkedhetett” – teszi hozzá Köcse Tibor.

És ha már közösség és élmények, akkor nem maradhat ki a sport és a foci sem. A faluban sportszerető emberek élnek, a beszélgetések során pedig rendre fölmerült, hogy „kellene egy csapat”. Ám mivel focicsapatot nem nagyon tudtak volna kiállítani csak vendégjátékosokkal, így ez mindig megmaradt az álmok szintjén. Aztán idén megkereste őket Nagykutas NB I-es női labdarúgócsapata, hogy nem vállalnák-e a támogatásukat. Örömmel igent mondtak, így a lányok március óta Nagypáli néven szerepelnek az első osztályban. Pálya építését is tervezik, addig a környező településeken rendezik a meccseket. A csapat edzője egyébként nem akárki, a korábbi 28-szoros válogatott Péter Zoltán.
A polgármester szerint a falu gyorsan megszerette a csapatot. A meccsekre jó szívvel ki lehet járni, hiszen a pályán kulturált játék folyik, és ehhez hasonló a szurkolás is. Persze szokatlan ez a sportág egy kis faluban, de a nagypáliak amúgy is úgy érzik, hogy ők „kicsit különlegesek” – avat be a településen élők gondolkodásába a polgármester.

Bár mint a polgármester fogalmaz, „a szíve csücske lenne”, iskola és óvoda nincs a településen. A mai magyar közoktatási rendszerben nem lehet vállalni – mondja, hozzátéve: ebből nincs probléma. A szomszédos települések intézményeibe a falugondnoki busszal szállítják a gyerekeket, vagy a Zalaegerszegen dolgozó szülők viszik őket magukkal. Körülbelül öt perc az út, ennél még egy nagyváros peremkerületéből is többet kellene utazni – teszi hozzá. Mivel a gyerekek összefogását, az identitás kialakítását nagyon fontosnak tartják, így rendszeresen szerveznek közös programokat, külön pedagógus is foglalkozik a falu fiataljaival.

Az önkormányzat költségvetéséből mintegy ötvenmillió forint az állami normatíva, ehhez jönnek a falu saját bevételei, valamint a pályázati pénzek. Utóbbiaknak köszönhetően idén akár 180 millió forintos büdzséje is lehet a falunak. További nagy segítséget jelentenek a településen működő civil szervezetek, nélkülük nehezebb lenne – vallja be Köcse Tibor.

Ugyanakkor nemcsak a faluban dolgoznak a közösség építésén, a környező településekkel is igyekeznek összefogni. A Nagypáli központú kistérségbe mindenki önként lépett be – hangsúlyozza a polgármester. Nonprofit kft.-t alapítottak, a lehetséges befektetőkkel igyekeznek olyan megállapodásokat kötni, hogy helyi munkaerőt alkalmazzanak, nemrégiben Londonban tárgyaltak, és Dubajban is fognak. De a települések közti kapcsolatok javításán is dolgoznak: közös gyermeknapokat, borversenyeket, túrákat rendeznek. Van kistérségi vásár, ahol megjelenhetnek a helyi termékek, amelyeket igyekeznek a menzára is eljuttatni.

Ebben világvezető lehet Miskolc – videó

Ebben világvezető lehet Miskolc – videó

Forrás: OS/Hirado.hu | 2014. 02. 25. 19:25:00

Az űriparhoz való kapcsolódás a gazdasági siker lehetőségét hordozza magában – mondta Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár az Aluinvent Zrt. és az Európai Űrügynökség között létrejött hosszú távú szerződés megkötése alkalmából 2014. február 25-én, Budapesten. Az együttműködés célja űripari alkalmazásokra szánt ultrakönnyű alumíniumhab termékek prototípusainak előállítása és tesztelése.

 A magyar mérnökök által elért siker jelzi, hogy Magyarországnak helye van az űriparban, ami nem elvont kutatási tevékenységet foglal magába, hanem jelentős földi haszonnal is járó, magas hozzáadott értékű technológiai fejlesztéseket – közölte Solymár Károly Balázs.

Az ESA már több mint egy évtizede a magyar űrkutatás legfontosabb stratégiai partnere. A 20 európai országot tömörítő kormányközi szervezet elsődleges feladata az európai űrkutatás fejlesztési irányainak meghatározása, az űrkutatási programok kidolgozása és kivitelezése, a kapcsolódó pénzügyi és szellemi kapacitások koordinálása. Magyarország jelenleg nem teljes jogú ESA-tagállam, de 2013-ban megkezdte a csatlakozáshoz vezető tárgyalásokat.

A helyettes államtitkár beszédében arra is kitért, hogy a magyar kormány ESA-tagdíjbefizetései révén eddig mintegy 90 millió forinttal tudta támogatni az alumíniumhab kifejlesztését és gyártásának elindulását. A termék iránti fokozott nemzetközi érdeklődés is bizonyítja, hogy a befektetés fokozottan térül meg ezen a területen. A teljes jogú ESA-tagság jelenlegi lehetőségeiket messze meghaladó előnyökkel járhat a hazai kis- és középvállalkozásokra nézve – hangsúlyozta Solymár Károly Balázs.

A Miskolc mellett anyagtechnológiai fejlesztő- és gyártóközpontot üzemeltető Aluinvent Zrt. 2012-ben alakult magyar startup vállalkozás. A társaság célja, hogy Magyarország és Miskolc a világ fémhabgyártásának és a kapcsolódó kutatási tevékenységeknek a központja legyen, ezzel hozzájárulva a régió foglalkoztatási helyzetének javításához is.

A tudásalapú cég által kifejlesztett és gyártott alumíniumhab termék különleges mechanikai tulajdonságokkal rendelkező, ultrakönnyű, környezetbarát, újrahasznosítható, jól megmunkálható anyag. Egyedülálló sajátságai és a gyártási technológia alacsony költségei rendkívül versenyképessé teszik a könnyűfémekkel és a műszaki műanyagokkal szemben is. Az előállított termékek iránt az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és Németországban is jelentős érdeklődés mutatkozik. Az űrügynökséggel kötött megállapodás új távlatokat nyit meg a vállalkozás előtt, és hozzájárul ahhoz, hogy a kifejlesztendő egyedi és költséghatékony termékek széles körben elterjednek majd az űriparban.

A tél utolsó hetében is marad az enyhe idő

A tél utolsó hetében is marad az enyhe idő

hovirag-600x400
Alcsútdoboz, 2014. február 20. Katicabogár az enyhe télben nyíló hóvirágon az Alcsúti Arborétumban, Alcsútdobozon 2014. február 20-án. – © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2014. február 23., vasárnap (MTI) – A meteorológiai tél utolsó hetében néhol még lehet gyenge fagy, de folytatódik az enyhe idő, nappal jellemzően 10 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet. Hétvégén, március első napjaiban már sok napsütésre lehet számítani, 17 fokig is melegedhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn délnyugaton, délen többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, ott néhol még gyenge eső is lehet. Az ország többi részén, bár viszonylag sok lesz a felhő, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 0 és plusz 5 fok között alakul, míg a gyengébben felhős területeken – az Északi-középhegység völgyeiben és északnyugaton – gyenge fagy is lehet. Napközben 10 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedden a keleti megyékben elvétve előfordulhat jelentéktelen eső. A Dunától keletre csak időnként süthet ki rövidebb időre a nap, többnyire erősen felhős idő várható. A Dunántúlon kevesebb lesz a felhő, itt akár néhány órás napsütésre is számítani lehet. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 5 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan plusz 8 és 13 fok között alakulnak.

Szerdán több órás napsütésre van kilátás, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet. Délután 10-15 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, a keleti megyékben lehet némi napsütés. A Dunántúlon elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet plusz 9 és 14 fok között alakul.

Pénteken nem valószínű csapadék, akár több órára is kisüthet a nap. A Dunántúlon erős, olykor viharos széllökésekre is számítani lehet. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 5 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan plusz 11 és 16 fok között alakulnak.

Március első napjaiban, szombaton és vasárnap napos időre van kilátás csapadék nélkül, a Dunántúlon viszont továbbra is megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban mindkét nap plusz 2 és plusz 7 fok között alakul a hőmérséklet, nappal 12-17 fokig emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

– MTI –